`

A magyar és az európai dohánytermelés fennmaradása érdekében új politikai megállapodások megkötését, és az eddigieknél erősebb érdekképviselet megteremtését kell elérnie a dohánytermelőknek az Európai Unióban - jelentette ki a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (Madosz) elnöke az Európai Dohánytermesztők Szövetségének (Unitab) kongresszusán hétfőn Brüsszelben.


Bényei Illés a dohánytermesztés magyarországi problémái között az évek óta tartó termőterület-csökkentést, a relatív munkaerőhiányt, a szakma elöregedését hangsúlyozta, a globális gondok okaként pedig az Európai Uniónak a termesztés megszüntetési törekvéseit, az Európán kívüli ültetvények konkurenciáját és az ágazat negatív megítélését jelölte meg. Kifejtette, az EU intézményrendszere mintegy 160-200 ezer ember megélhetési törekvéseit, szakmai hozzáértését és a tradícióit veszi semmibe azzal, hogy engedi Európán kívülről a dohányok behozatalát és nem képes a cigarettacsempészet megakadályozására. Megjegyezte azt is, hogy a tagországokban évről-évre nő a dohánytermékek jövedéki adójából származó költségvetési bevétel.

Bényei Illés szerint további problémát jelent, hogy a piac versenyezteti az európai dohányt olyan földrészek dohánytermesztésével, amelyek hektáronkénti teljes árbevétele Európában a költségek felét sem fedezi.
- A gazdáknak a 2014-ben megszüntetett uniós támogatások nélkül kell termelniük, így hátrányba kerülnek a mezőgazdaság más ágazataiban dolgozó, a támogatásokat alanyi jogon felvevő termelőkkel szemben - tette hozzá.

A Madosz vezetője elmondta, a dohány hazai termőterülete az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökken, az ország 2004-es európai uniós csatlakozása óta 44 százalékkal kevesebb területen termesztik a növényt. Az idei 3258 hektárral szemben 2017-ben 3380 hektáron termeltek Virginia- és Burley-fajtájú dohányt.
- A magyar dohány helyzete 2020-ig megoldódott a foglalkoztatáson alapuló, kormányzati támogatási rendszerrel, a termelők és a felvásárlók között megkötött hosszabb távú szerződésekkel, illetve az inflációt követő évenkénti áremeléssel - emlékeztetett Bényei Illés, hozzátéve, utóbbi még korrekcióra szorul, mert a magyar termelők szeretnének ,,a legolcsóbb európai dohány" jelzőjétől megválni.

A Madosz elnöke előadásában sarkalatos kérdésnek nevezte a relatív munkaerőhiány problémáját. Meglátása szerint a képzettebb munkaerő jelentős része elhagyta az országot, a kevésbé képzett vagy képzetlen munkaerő pedig közmunkaprogramokban dolgozik, utóbbiak azonban a magasabb fizetésért sem akarnak a sokszor a kemény fizikai munkát igénylő dohánytermesztésben dolgozni.


Kevesebb az európai termelő

A közös agrárpolitika (KAP) reformjainak lehetőségei, a dohányágazat foglalkoztatási és fogyasztási kérdései, valamint a dohánypiac szabályozási keretei szerepelnek az Európai Dohánytermesztők Szövetségének (Unitab) hétfőn kezdődött 36. kongresszusán Brüsszelben. Tsvetan Filev szövetségi elnök köszöntőjében hangsúlyozta, az elmúlt években politikai és gazdasági szempontból is egyre nehezebb lett a dohánytermelők helyzete, ami elsősorban a termőterület nagyságának és a termelők számának csökkenésében mutatkozott meg.

A kontinensen jelenleg kevesebb mint 40 ezer regisztrált termelő dolgozik az ágazatban a két évvel ezelőtti 57 ezerhez képest. A nehéz piaci és gazdasági helyzet miatt folyamatosan csökken az európai termelők száma; a legnagyobb és leggyorsabb létszámcsökkenést Bulgária szenvedte el, a bolgár dohánytermelésben néhány évvel ezelőtt még 12 ezer, 2017-ben viszont már csak 4830 termelő dolgozott. A legtöbb termelőt Görögország (14 303), Lengyelország (11 900) Bulgária és Olaszország (2366) tartja nyilván, Spanyolországban, Németországban, Franciaországban, Belgiumban és Svájcban 1500 alatti az ezzel foglalkozók száma, Magyarországon tavaly 882 termelő termesztett dohányt.

Az Unitab adatai szerint Európában 2017-ben 75 ezer hektáron termett dohányt, ami nyolc százalékos csökkenés a két évvel ezelőtti adatokhoz képest. A tavalyi összeurópai termés 175 ezer tonna volt, ebből Olaszország több mint 56 ezer, Spanyolország 30 ezer, Görögország 26 ezer, Lengyelország 25 ezer, Bulgária 16 ezer tonnát termelt, a magyarországi termésmennyiség 2017-ben 6802 tonna volt. A négy leggyakrabban termelt fajta közül a legnépszerűbb a Virginia-fajtakör, ami 115 ezer tonnával részesül az össztermésből.



(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám