`

A hét eleji felhősebb, változékony, többfelé csapadékos időjárás után a hét további részében többnyire napos, száraz, bár kissé szeles időben lehet végezni a tavaszi mezőgazdasági munkákat. Továbbra is gyorsan fejlődik a vegetáció, ami kezdi behozni a késői tavasz miatti lemaradást - áll az OMZ agrometeorológiai előrejelzésében.


Bár a mögöttünk álló héten többször, sokfelé fordultak elő esők, záporok, kedden az északi országrészben, péntekről szombatra virradó éjszaka pedig a Dunántúlon zivatarok is előfordultak, de összességében csak csapadéknyom és 10 mm közötti mennyiség esett. A több az ország északi felén, a kevesebb pedig a belvíz által jobban sújtott déli országrészben. A belvíz által nem érintett területeken sokat száradt a talaj felső 20 cm-es rétege, 50 cm-es mélység alatt azonban jellemzően országszerte vízzel telítettek a talajok. A talaj hőmérséklete számottevően melegedett az elmúlt egy hétben, a felső 20 cm-es rétegben általában 13 és 17 fok között alakul, és a hét végéig kissé tovább melegszik, de a melegedés mértéke már nem lesz az előző hetihez hasonló.

A héten még kedden is sok lesz a felhő fölöttünk, és elszórtan záporokra, zivatarokra is számítani lehet. Szerdától azonban a hétvégéig anticiklon határozza meg időjárásunkat. Többnyire napos időre lehet számítani időnként gomolyfelhőkkel, melyekből egy-egy zápor legfeljebb vasárnap fordulhat elő. A szél azonban gyakran megélénkül, szerdán sokfelé meg is erősödik, ezért permetezésre leginkább a reggeli, kora délelőtti illetve a kora esti órák lesznek alkalmasak. A száraz, de szeles időben érdemes fokozottan odafigyelni a szárazfűtüzek megelőzésére. A hajnali hőmérséklet a hét első felében 10 és 15 fok között, majd csütörtöktől 6 és 11 fok között valószínű. A gyümölcsfák virágzását veszélyeztető fagy az előttünk álló héten nem várható. A legmelegebb órákban 18-23 fokig melegszik a levegő.

További részletek itt.


(OMSZ)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám