`

Sajtbírálói képzés vette kezdetét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács támogatásával, a Magyar Sajtkészítők Egyesülete szervezésében.

 

A tanfolyamon résztvevő 25 leendő sajtbíráló a sajtkészítők, a kereskedők, az éttermek munkáját egyaránt segíti a jövőben, figyelemmel a fogyasztók érdekeire és minőségi kiszolgálására.
A NAK Dunaharaszti létesítményében zajlik az első szervezett sajtbíráló tanfolyam; a 25 résztvevő két kis csoportban, hat héten keresztül, péntek-szombati napokon vesz részt az oktatásokon. A kurzusra többszörös volt a túljelentkezés, a kiválasztásnál a gasztronómiai, élelmiszeripari múlt, tapasztalat előnyt jelentett, illetve különféle íz- és sajttesztekkel is vizsgálták a jelentkezők alkalmasságát. A tanulók közt szakács, borász, séf is van.

A június végén záruló képzésen megismerkednek a sajtkészítés alapvető ismereteivel, technológiáival, a sajttípusokkal és azok jellemzőivel. Foglalkoznak továbbá a hazai sajtkészítés történetével, a magyar sajtokkal, megismerkednek kisüzemi készítőkkel is. Megismerik a sajtok, tejtermékek érzékszervi bírálatának terminológiáját, a referenciamintákat, aromakerekeket. Tanulnak továbbá a világ sajtjairól, egyes sajttípusok kiemelkedő sajtjairól, „aranymintákat” is kóstolnak. Szó lesz még a sajthibákról és a sajtbetegségekről, illetve a sajtbírálat és -kóstolás módszertanáról. A tanfolyamon többek közt két francia sajtmester is megosztja tudását a leendő sajtbírálókkal, illetve a mosonmagyaróvári Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet valamint egyetemi élelmiszeripari oktató is segíti a képzést.

A sajtbírálók a jövőben egyrészt részt vesznek a Magyar Sajtkészítők Egyesületének bírálataiban, másrészt a gasztronómiai élet szereplői számára sajt-szakmai kérdésekben – a sajtkészítőktől független – segítséget adnak. A képzést követően a sikeres vizsgát tevők oklevelet kapnak. Ezzel bekerülnek egy névjegyzékbe, amelyet többek közt a Pannon Gasztronómiai Akadémia, a Magyar Bocuse D’or Akadémia és a Magyar Gasztronómiai Egyesület valamint más gasztronómiával, vendéglátással foglalkozó szervezetek is megkapnak. A sajtbírálóknak a hazai sajtkészítési és -fogyasztási kultúra fejlesztésében és a minőség emelésében is jelentős szerepük lehet.


(nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám