`

2018. november 7-8-án tartotta meg haladó szintű gyakorlati napját a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatósága. Az érdeklődő tagjaink a rendezvényen a savanyított termékek gyártásának elméleti és gyakorlati ismereteivel bővítették tudásukat.


A program - ebben a tematikában – immáron a második alkalommal zajlott a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet (MTKI) mosonmagyaróvári központjában. A résztvevők komplex tájékoztatást kaptak az intézet munkatársaitól a savas alvasztású rögöstúró- és vajkészítés elméleti és gyakorlati elemeiről. Az előadások közérthető módon a tej higiénés kinyerésétől a feldolgozás fázisain keresztül mutatták be a savas alvasztással készíthető termékféleségek gyártásához elengedhetetlen feltételeket. Külön kiemelhető a haladó csoport számára a tej kinyerés biokémiai alapjainak megismertetése, hiszen jó minőségű termék csak kiváló minőségi alapanyagból készíthető.

Az előadások után a résztvevők interaktív módon a saját tudásuk és gyakorlati tapasztalatuk alapján tehettek fel kérdéseket, és megoszthatták észrevételeiket. A programnak megfelelően az Intézet kísérleti üzemében gyakorlati, a túrógyártás kisüzemi és ipari előállításának bemutatása történt a résztvevők aktív bevonásával. A program kiegészítése volt a vajgyártás gyakorlati bemutatása, ahol a résztvevők saját maguk próbálhatták ki a vajkészítést.

A tagok különböző szintű felkészültségét és termék-előállító gyakorlatát figyelembe véve részben kézi és részben üzemi technológiai bemutatót tartottak az előadók. A program záró elemeként a termékek érzékszervi bírálatára és a tapasztalatok közös értékelésére került sor. A haladó csoport több tagja saját készítésű termékeinek bemutatásával és kóstoltatásával együtt tette szakmailag érdekesebbé a két nap tapasztalatainak összegzését. Egyöntetű vélemény volt, hogy a gyakorlati napok nemcsak lehetőséget adnak a résztvevők számára új ismeretek megszerzésére, de hasznos tapasztalatcserére és ismerkedésre is lehetőséget ad egymás munkájának megismerése révén. A véleményértékelő lapokon szöveges javaslatokat is tettek a résztvevők a program folytatására.

Ezzel az ingyenes lehetőséggel a kamara szeretné segíteni azon élelmiszer-feldolgozókat a tejfeldolgozás tökéletesítésében, akik most kezdenek  bele a saját tejalapanyaguk feldolgozásába, illetve azokat akik már ezzel a tevékenységgel foglalkoznak. A tejipari gyakorlati napok programsorozat a mikro- és kisvállalkozásokat segíti a termékfejlesztéseikben, az együttműködési készségük javításához szükséges tudásbázis gyarapításában, valamint a környezeti teljesítményük javításában, erőforrás-hatékonyságuk növelésében. Valamint a közepes méretű tejfeldolgozó vállalkozások szakmai munkatársainak is hasznos lehetőség, akiknek a tejtechnológiai ismereteit kiegészíti és bővíti.


(nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám