`

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete szervezte Év fagylaltja-versenyt kedden Szegeden tartották a Virág Cukrászdában. A megmérettetésen negyven cukrász hetvenkét fagylaltját szakmai és közönség zsűri pontozta négy kategóriában.


A gyenesdiási Bringatanya – Somogyi fagylaltműhely cukrásza, Somogyi Renáta bazsalikomos málnája lett az év fagylaltja. A tizenkét éve működő családi cukrászdában édesapjával és édesanyjával dolgozó Somogyi Renáta elnyerte a kézműves nívódíjat, és a fiatal szakember gesztenye vörösboros áfonyával fagylaltjának ítélték oda az I Love Szeged díjat is. Az év fagylaltját a kézműves termékek közül választották, ezek természetes alap- és járulékos anyagokkal, tejes fagylaltok esetében főzött alappal és kizárólag saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel, a hagyományos technológiai sorrendet betartva készültek, bemutatva a cukrász tudását és kreativitását.

A második kategóriában induló cukrászdák, fagylaltozók már használhattak fagylaltbázist, illetve gyári önteteket. Ezek között Pálfi Attila, a Balatonmáriafürdőn működő Florida fagyizó cukrászának kesudió datolyalekvárral fagylaltja kapta az aranyérmet.

Az alapanyaggyártók és -forgalmazók versenyében az első helyet Andok Tamás (Aromitalia - Nectar Kft.) homoktövis fagylalt zabkeksszel és virágporral elnevezésű készítménye nyerte el.

Megválasztották az év „M" fagyiját is, a hozzáadott cukor, glutén-, laktóz- és tejfehérjementes finomságok között Hajdú Zoltán (Ken Carpathia Kft.) narancsos mandula fagylaltja lett a legjobb. A zsűri szerint ezek a termékek évről-évre egyre jobb minőségűek, már csak a szakavatott kóstolók tudják megmondani, hogy cukorpótlóval készültek.

A közönségdíjat Sztaracsek Ádám (Jánoska cukrászda) Hunyadi gesztenyés fagylaltja kapta.



(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám