`

A technológiában és az exportban erősítenének a kisüzemi főzdék, amelyek a mostani 1,5 százalék után hat-nyolc éven belül 4-5 százalékot hasítanának ki a teljes sörpiacból – írta a Világgazdaság.


A kisüzemi főzdékből az idén 20-30 százalékkal több sör kerül ki, mint tavaly – mondta a Világgazdaságnak Dudok Ádám, a Kraft Sör Egyesület elnöke. Az elmúlt évi 100 ezer hektoliter alapján a teljes sörpiacon 1,5 százalék a kisüzemiek részaránya, mivel a nagy sörgyárakra 6,2 millió hektoliter jutott. Reális, hogy az arány hat-nyolc éven belül elérje a 4-5 százalékot Dudok Ádám szerint.

A tavalyi 100 ezer hektoliter a 2016-oshoz képest duplázásnak felelt meg, de ehhez hozzájárult, hogy a tulajdonosváltás után újrapozicionált Pécsi Sörfőzde már a 2017-es működése után is fizetett jövedéki adót kisüzemi főzdeként. Enélkül a szegmens aligha fizetett volna 405 millió forint jövedéki adót az előző évi 200 millió után. A kisüzemi főzdék nagyobb piacszerzéséhez elsősorban jelentős kapacitásbővítés, illetve termék- és technológiafejlesztés szükséges Dudok Ádám szerint.

Mint elmondta, a régiós országok mezőnyében egyre meghatározóbb szerepet töltenek be a magyarok, a további fejlődést, terjeszkedést tekintve pedig az amerikai, a brit, a skandináv és a Benelux államokbeli cégek szolgálhatnak mintaként. A kis főzdék a sörüknek legalább a felét hordós kiszerelésben, csapolt sörként forgalmazzák, míg a nagy gyáraknál ez az arány legfeljebb 10 százalék.

A söregyesület elnöke szerint néhány megyeszékhelytől, valamint kiemelt üdülőövezeti főzdétől eltekintve a kisüzemi sörfőzés meglehetősen Budapest-centrikus. Holott a központi régió fejlettsége miatt épp a vidékiek pályázhattak uniós forrásra kapacitásbővítéshez vagy kutatás-fejlesztéshez. Dudok Ádám kiemelte: a borkultúra támogatásához hasonlóan indokolt lenne a söriparnak is pályázatokat hirdetni, akár állami forrásból az állandó, magas minőséget biztosító technológiák, illetve az exportpiaci megjelenés érdekében. Igaz, az export már ma sem ismeretlen a hazai kisüzemi főzdék előtt: több cég bevételének 8-10 százaléka is külföldről származik.

Kurucz Dániel, a Belvárosi Sörfesztivál társszervezője és -tulajdonosa elmondta, hogy továbbra is az IPA-k, a lagerek, illetve a gyümölcsös sörök a legkeresettebbek. Ha valaki csak néhány kocsmát látna el csapolt sörrel, már 40-50 millió forintból is elindíthat egy főzdét, de minőségi palackozott termékek bevezetésével együtt legalább 100 millió forintot kell beruháznia. Szerinte könnyebben el lehetne érni az átlagos sörfogyasztókat, ha a palackárat 500–800 forintról leszoríthatnák 300–600-ra.


(forrás: vg.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám