`

Mintegy 20-25 százalékkal bővülhet a növekvő kereslet miatt a pulykahús belföldi forgalma az év többi hónapjához viszonyítva decemberben, és az exportnál 35-40 százalékos növekedésre számít a Magyar Pulykaszövetség.


A meghatározó áruházláncok az idén is az elmúlt évekhez hasonló áron értékesítik a pulykahúst, kilogrammonként 1500 forint körüli fogyasztói árat jeleztek a mellfilére, a diszkontoknál ennél mintegy 50 forinttal kevesebbe kerül majd akciós áron – közölte a szövetség.

A termelt pulykahús mennyisége folyamatosan csökken: az idei mintegy 100 ezer tonna 30 ezerrel alacsonyabb a tíz évvel ezelőttinél. Ez élőállatnál 37 milliárd forint, vágott áru és tovább feldolgozott termékek esetében 74-75 milliárd forint termelési értéket jelent. A belföldi értékesítés tavaly meghaladta a 32 ezer tonnát. Az export is valamelyest mérséklődött: a 2016-os 31 ezer tonnával szemben tavaly mintegy 26 ezer tonna volt a külföldön értékesített pulyka mennyisége, az idén azonban várhatóan 28-30 ezer tonna lesz a pulykahús kivitel. Az export áraknál minimális emelkedés figyelhető meg a tavalyihoz képest. Például az angol piacra kifejezetten a karácsonyi időszakban szállított bőrös pulykamell filé átadói ára 5 százalékkal nőtt.

A keltetési-, nevelési-, hizlalási idő hossza miatt a karácsonyra szánt pulykákkal, az eladásra tervezett mennyiséggel már május-június hónapokban számolniuk kell a gazdálkodóknak.

A pulykahús iránti növekvő kereslet a karácsonyt megelőző egy-két hétre koncentrálódik, ebben az időszakban a Gallicoop Zrt. 30-35 százalékos forgalomnövekedést tapasztal elsősorban a pulykamell filé, a pulyka felsőcomb filé és a pulyka darált hús forgalmában – közölte a vállalat. Tájékoztatásuk szerint az exportigényekben a karácsonyi időszakra 35-40 százalék közötti növekedés tapasztalható. A várakozások szerint a Gallicoop forgalma hasonló lesz, mint tavaly, idén is csaknem azonos mennyiségű pulykát vágnak, illetve darabolnak. A karácsonyi időszakban mindent frissen értékesítenek.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám