`

Az Európai Bizottság tudásközpontot hoz létre az élelmiszerek minőségének javítása és élelmiszercsalás elleni fellépés erősítése érdekében. Az intézmény feladata lesz, hogy naprakész ismeretekkel lássa el az uniós döntéshozókat és a tagállami hatóságokat.


Az Európai Bizottság 2018. március 13-án nyitja meg az élelmiszercsalás elleni küzdelemmel és az élelmiszer-minőséggel foglalkozó tudásközpontot, amelyet a Közös Kutatóintézet (JRC) működtet majd.

Létrehozását az élelmiszercsalás és az élelmiszer-minőségi problémák miatt felmerülő fogyasztói aggályok indokolták, ezek ugyanis károsítják az egész európai, a termelőktől a kiskereskedőkig tartó élelmiszerláncot. A közelmúltban olívaolajat, bort, mézet, halat, tejtermékeket, húst és baromfit is érintett csalás. Előfordul továbbá, hogy a fogyasztók tisztességtelen kereskedelmi és piaci gyakorlatok áldozatává válnak. Ez történik akkor is, ha a hasonló csomagolásban, de más-más piacokon értékesített élelmiszeripari termékek összetétele különbözik egymástól.

Navracsics Tibor, az oktatásért, a kultúráért, az ifjúságért és a sportért, valamint a Közös Kutatóközpontért felelős biztos Strasbourgban nyitja majd meg a tudásközpontot. Az eseményen jelen lesz Maroš Šefčovič energiaunióért felelős alelnök és Věra Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos is.
– Az élelmiszeripar az a terület, ahol a tudomány haszna közvetlenül és kézzelfoghatóan megmutatkozik a lakosság számára. Mindannyiunk számára fontos, hogy milyen minőségű élelmiszer kerül az asztalunkra. Az élelmiszercsalás nemzetközi bűncselekmény, ezért felgöngyölítésében az EU-nak egyértelmű szerepe van. Az élelmiszercsalás elleni küzdelemmel és az élelmiszer-minőséggel foglalkozó tudásközpont létrehozása fontos lépés. Tevékenysége hozzá fog járulni az uniós élelmiszerlánc integritásának és az élelmiszeripari termékek minőségének megóvásához. Ez sok európai számára jelent majd egyértelmű többletértéket – jegyezte meg elöljáróban Navracsics Tibor.

– A bizottság nagyon komolyan veszi az élelmiszer-minőség és az indokolatlanul kétféle minőségben forgalmazott élelmiszerek problémáját, és a megoldás érdekében már több konkrét lépést is tett. Ennek kapcsán nagyon fontos, hogy a tudományos bizonyítékok minél helytállóbbak legyenek. A különböző (Európai Bizottságon belüli és azon kívüli) szakértőket és szaktudást tömörítő, újonnan létrehozott tudásközpont hozzá fog járulni a tudományos eredményeken alapuló bizonyítékok összegyűjtéséhez és feldolgozásához. Segíteni fog továbbá egy egységes vizsgálati módszer kidolgozásában, amely lehetővé teszi az élelmiszerjogi és fogyasztóvédelmi szabályok alkalmazását és érvényre juttatását – tette hozzá Věra Jourová.

A tudásközpont össze fogja hangolni a piacfelügyeleti tevékenységeket (például az uniós piacokon ugyanolyan csomagolásban és márkajelzéssel forgalmazott élelmiszerek összetételének és érzékszervi jellemzőinek vizsgálatát); riasztási és információs rendszerként fog működni olyankor, amikor élelmiszercsalásra kerül sor (pl. figyelemmel követi a médiát és tájékoztatja a lakosságot); össze fogja kapcsolni egymással a tagállamok és a bizottság információs rendszereit (az egyes igen értékes élelmiszer-ipari termékek összetételét tartalmazó adatbázisokat), országspecifikus információkat fog generálni (pl. a tagállamok kompetenciáinak és laboratóriumi infrastruktúráinak feltérképezésével).

Ezen kívül a tudásközpont feladatai közé tartozik még, hogy hírleveleket, interaktív térképeket, adatbázisokat és rendszeres jelentéseket készítsen, és hogy ezeket az információkat közzétegye. Működését teljes mértékben az Európai Bizottság finanszírozza. A különböző szakértői csoportok mérete az adott témától függ majd. A tudásközpont az Élelmiszercsalás Elleni Európai Hálózat munkáját egészíti majd ki azáltal, hogy interfészként működik a tudományos élet és a politikai döntéshozatal között.

Az élelmiszercsalás elleni küzdelemmel és az élelmiszer-minőséggel foglalkozó tudásközpont az ötödik ilyen központ a biogazdasággal, a területi politikákkal, a migrációval és demográfiával, valamint a katasztrófakockázat-kezeléssel foglalkozó tudásközpontok után.


(forrás: Európai Bizottság)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám