`

A halfogyasztás népszerűsítését és növelését tűzte ki célul a „Kapj rá” elnevezésű, OMÉK-on is jelen lévő kampány. A stand látványkonyhájában különleges halételek is készülnek majd.


Magyarországon az európai átlaghoz képest is kevés halat eszünk: az éves fogyasztás fejenként mindössze 4-5 kilogramm. És az éves halfogyasztás egészének negyven százaléka a karácsonyi időszakra koncentrálódik. Ez a mennyiség messze elmarad az 26 kilós európai átlagtól. Ezzel az értékkel hazánk az Európai Unió tagállamai körében az utolsó helyen áll.

Sokakat a bonyolult elkészítési módok, a szálkák tartanak vissza attól, hogy megkóstolják a finomabbnál finomabb halas ételeket. A „Kapj rá!” elnevezésű, halfogyasztást népszerűsítő kampány harcot hirdet a szálkáktól való félelem ellen. Ennek keretében az OMÉK-on standot is létesítettek. A magyar halfajtákat bemutató, óriás akváriumot is magába foglaló helyszínt Mihalics Vivien, a Miniszterelnökség Halászati Alapok Osztály osztályvezetője, Kiss András, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese, valamint Lévai Ferenc, az Aranyponty Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg szeptember 20-án délelőtt.

Mint Mihalics Enikő elmondta, az internetes oldal keresztül a lakosságot igyekeznek tájékoztatni a halfogyasztásról, annak előnyeiről, a hal elkészítésének lehetséges módjairól, a televízióban, illetve az újságokban is szeretnék népszerűsíteni a halfogyasztást. Mindehhez 2020-ig mintegy 800 millió forint áll rendelkezésre, melynek negyede uniós forrásból származik.

– Az egészséges táplálkozási ajánlások alapján minden korosztály számára hetente legalább 1-2 alkalommal javasolt a halfogyasztás – mutatott rá Kiss András. Megjegyezte, a belföldi kampányra koncentrálnak, és z eddigi, hagyományos marketingeszközök mellett újdonságokkal is készülnek. Az idősebb vidéki lakosok szeretik a halat, így elsősorban a 25 év alatti korosztály megszólítására szeretnék az energiájukat fordítani. Ehhez viszont új termékekkel is meg kell jelenni a piacon, amihez a felméréseket most végzik. Úgy vélte, „meg kell találni a fiatalokhoz a hívószavakat”, hiszen a hal egészséges tápanyagforrást jelent, kedvező zsírsavösszetétele, fehérjedús tulajdonságai, valamint könnyű emészthetősége miatt.

Ezt követően a „Kapj rá!” stand látványkonyhájában Nyíri Szása séf hazai halakból készült ételkölteményeinek elkészítését nézték és kóstolták meg az érdeklődők.

A kiállítók célja, hogy széles körben megismertessék azokat a halkészítési technikákat, amelyekkel a hétköznapokban is egyszerű, ízletes halételeket lehet készíteni. A stand látványkonyhájában neves séfek főznek naponta kétszer halas ételkülönlegességeket. Ezen kívül ismeretterjesztő előadások lesznek többek között a magyar halfajtákról, valamint a halételek változatos elkészítési módozatairól.

Az Európai Unió 2006-ban döntött úgy, hogy a halászati támogatásokat leválasztja az agrártámogatási rendszerről, és így hívta életre a 2007-2013-as programozási időszakra az Európai Halászati Alapot. A 2014-2020-as pénzügyi időszakban Magyarország számára az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA) társfinanszírozásával megvalósuló Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) keretében az előző időszakhoz képest 12 százalékkal több forrás – a hazai társfinanszírozással együtt mintegy 16,07 milliárd forint – áll rendelkezésre a haltermeléshez, a -feldolgozáshoz és a halastavak természeti értékeinek megőrzéséhez kapcsolódó intézkedésekre, illetve a halételek fogyasztásának népszerűsítésére. Az Agrármarketing Centrum a Miniszterelnökség megbízásából édesvízi hal és halgazdálkodási termékek népszerűsítése érdekében hosszú távú, hét éven át tartó, kommunikációs és promóciós kampányt dolgozott ki a közelmúltban. Ehhez kapcsolódik a „Kapj rá!” kampány és az OMÉK-stand is.

 


(forrás és kép: AMC)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám