`

Az év elejétől szeptemberig 10-16 százalékkal drágult a boltokban a sertéshús, a húskészítmények ára pedig 6-8 százalékkal emelkedett. Az afrikai sertéspestis hatására bekövetkező áremelkedés itt biztosan nem áll meg, különben sorban bedőlnének a magyarországi húsfeldolgozók – írja a 24.hu.


A 24.hu ugyanis úgy értesült piaci körökből, hogy a fogyasztói árak emelkedése ellenére már több mint 23 milliárd forint veszteséget hoztak össze a nagyobb húsipari cégek idén, az első kilenc hónapban. A brutális számot nem erősítette meg Éder Tamás, a feldolgozókat tömörítő Magyar Hússzövetség elnöke, de azt igen, hogy a rendkívüli állapot jelentős veszteségeket okoz a vágóhidaknak és a húsüzemeknek egyaránt. Idén február elején volt a legalacsonyabb az élősertés felvásárlási ára, azóta 44 százalékkal drágult e legfontosabb alapanyag. Az önköltség másik fontos eleme, a bér ugyancsak kétszámjegyű mértékkel nőtt.

Magyarország a jelenlegi állás szerint inkább elszenvedője, mint haszonélvezője a helyzetnek. Kína ugyan óriási keresletet támaszt, hajtja az importot, ám nem kér a magyar sertésből, mert noha hivatalosan magyarországi sertéstartó telepen nem mutatták ki a rettegett vírust, csak vaddisznókban, attól még tavaly április óta érvényes az importstop. Az Európai Unió exportőrei fölözik le az extraprofitot Kínában, és miután a magyar sertésfelvásárlási árak a német piacéhoz vannak kötve, Magyarországnak nagy exportszállítmányok és óriási kaszálás helyett inkább csak a drágulás marad.

Romániában nagy sertésállományokat vágtak ki a betegség miatt, és az egyébként is húsbehozatalra szoruló ország tavaly óta jelentősen növelte az importját. Nemcsak a húst és a készterméket, hanem az élősertést is viszik, Délkelet-Magyarországon nehéz helyzetbe hozva a vágóhidakat. A sertéstenyésztők – kivéve azokat, akiknek leölték az állatait – most nyerésben vannak, rendes profithoz juthatnak, a húsipar azonban szenved az importstop miatt.


(Forrás: 24.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám