`

Észak-Amerika legnagyobb élelmiszeripari kiállításán, a Summer Fancy Food-on jelenik meg közösségi standdal az Agrármarketing Centrum 2019. június 23-25. között. Az elsősorban innovatív élelmiszereket bemutató szemlén hét magyar kiállító cég kínálja termékeit és szolgáltatásait az amerikai piacra jutás reményében.


A szektor innovatív megoldásaira és termékeire fókuszál a New York Fancy Food kiállítás, amelyen interaktív szakmai programokat, bemutatókat és kerekasztal beszélgetéseket szerveznek a szakmai látogatóknak. A kiállításon a szervezők tematikus standokat is építettek, ilyen például „a jövő boltja", vagy az „inkubátor település” (incubator village), valamint számos új termék és élelmiszeripari innováció is megjelenik. 2018-ban Magyarország öt kiállítóval jelent meg a kiállításon, a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) szervezésében.

Idén az Agrármarketing Centrum szervez(ett) közösségi megjelenést, vegyes profillal. A magyar kiállítók többek között mézeket, mézes drazsékat, szalámikat, tejízesítő szívószálakat, egy különleges eljárással készített sajt snacket, különböző innovatív édességeket, valamint borokat ajánlanak a szakmai látogatók figyelmébe.
– Magyarország az utóbbi években szignifikánsan tudta erősíteni a tengeren túli országokkal folytatott külkereskedelelmi kapcsolatait. A 2012. évi adatokhoz képest 2018-ra az amerikai kontinenssel folytatott külkereskedelmi termékforgalom volumene jelentős mértékben – 35 százalékkal – erősödött, és az Egyesült Államok a 11. legfontosabb exportpartnerünkké lépett elő. A komoly export többlet nem csak Magyarország, hanem az egész Európai Unió esetében szembetűnő – mondta a megnyitón Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője.

Egyedi méz a magyar standon

 

Az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi kapcsolatok tekintetében a tizedik legfontosabb magyar exportterméknek az agrár- élelmiszeripari termékek számítanak. Ezek élén a zöldség- és gyümölcslé-készítmények kivitele áll, ezen belül az almalékészítmények forgalma meghatározó, de a minőségi magyar bor, a húskészítmények és a kiváló magyar méz iránt is komoly és igényes kereslet mutatkozik az amerikai piacon.


(AMC) (fotó: AMC)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám