`

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága szervezésében zajlott le 2019. május 17-18-án a zöldség- és gyümölcsfeldolgozás témában megrendezett kezdő program második modulja. A kamara által finanszírozott gyakorlati napokat a „Tanuljunk együtt!” programsorozat keretében, a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karán tartottuk meg.


A két modulból álló rendezvény (2x2 nap) keretében a résztvevőknek lehetősége volt az alapvető ismeretek megszerzésére. Az első alkalommal többek között hallhattak a gyümölcs- és zöldségtartósítás alapjairól, lehetőségeiről, részletesen áttekinthették a jellemző romlási folyamatokat és az alapanyagok, késztermékek mikrobáit. Az előadók ismertették a kisüzemi gyümölcs- és zöldségfeldolgozás gépeit, berendezéseit és olyan egyszerű laboratóriumi eszközöket, amelyek segíthetik a mindennapi munkájukat. Továbbá áttekintették az adalékanyagok és kiváltásuk lehetőségeit, amiket a gyakorlatban is kipróbálhattak. A programról készített beszámolónkat itt olvashatja el.

A most megrendezett második modul keretében a megjelent 19 résztvevő többek között hallhatott az aszalás és szárítás helyes eljárásmódjáról, technológiájáról, továbbá a termékminőség és a csomagolás kapcsolatáról, illetve a gyümölcs- és zöldségfeldolgozás melléktermékeinek hasznosítási lehetőségeiről. Érdekes előadás hangzott el a csomagolóanyagok termékek minőségében betöltött szerepéről, a csomagolóanyagok típusairól, védőhatásáról, illetve a minőségmegőrzési idő és a csomagolás kapcsolatáról, végül pedig az innovatív csomagolási megoldásokról. Az előadók felhívták a figyelmet a higiénia és élelmiszerbiztonság fontosságára, a minőségbiztosítás szerepére, továbbá témák voltak a takarítás, fertőtlenítés aktuális kérdései is. Élénk párbeszédet váltott ki a hallgatóság körében az 52/2010. (IV. 30.) FVM (kistermelői) rendelet ismertetése. A résztvevők előadásokat hallhattak még az élelmiszerek jelöléséről, címkézéséről, továbbá a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól, irányelveiről is.

A megszerzett elméleti ismereteket gyakorlati példákon keresztül is szemléltették az oktatók. Az előzetesen beküldött termékcímkék alapján a résztvevők hasznos javaslatokat kaptak az jelöléseikkel kapcsolatban. A gyümölcs- és zöldségtermékek tápértékének számítására is sor került, valamint ezek helyes jelölését is bemutatták az előadók.

A program zárásaként bontott csoportokban zajlott a gyakorlati munka. A gyümölcsfeldolgozás során a gyümölcslevek préselése, lekvárfélék, szörpök termékfejlesztése, valamint a befőttek állomány- és színrögzítése zajlott, míg a zöldségfeldolgozással kapcsolatban főként a természetes erjesztés, savanyítás, zöldségkrémek, zöldségpástétomok termékfejlesztésében mélyedhettek el a résztvevők.

Az interaktív program során a résztvevőknek lehetősége nyílt a témákkal kapcsolatban kérdéseket feltenni, valamint az eddigi gyakorlati tapasztalataikat megvitatni. A résztvevői visszajelzések alapján mind az elméleti, mind a gyakorlati programok rendkívül hasznosnak bizonyultak.


(NAK/Turcsányi Sándor) (fotó: Lévai Zsolt/NAK)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám