`

Szakértőknek szóló előadásokkal és konferenciákkal nyílt meg az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárhoz (OMÉK) kapcsolódó szakmai nap.


Az OMÉK „nulladik napján”, szeptember 19-én került sor az I. OMÉK Szakmai Napra a Földművelésügyi Minisztérium, az Agrármarketing Centrum és az Agroinform.hu mezőgazdasági portál szervezésében. Az eseményen a legnagyobb hazai agrárszakmai és élelmiszeripari döntéshozókat, termelőket és beszerzőket látták vendégül.
– A mezőgazdaság elsődleges célja a megélhetés, vagyis hogy biztos alapot, stabil jövőt biztosítson a vidéken élők számára, valamint cél az is, hogy egészséges, jó minőségű élelmiszer kerüljön az asztalra – jelentette ki a nap megnyitóján Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Megjegyezte, komoly kihívást jelent az, hogy átalakul a mezőgazdaság, amelyben két jól kivehető irány bontakozik ki: az iparszerű élelmiszer-termelés, amely már inkább élelmiszer-vegyipart jelent, illetve a természetes, hagyományos, a megszokott ízeket megőrző élelmiszer-előállítás.

 

Mint mondta, mindez nem nélkülözi a modernitást, sőt, a magyar mezőgazdaság úgy tudott korszerűsödni az elmúlt években, hogy közben növekedett a foglalkoztatottak száma a területen.
– A cél az, hogy a legmodernebb kutatási eredményekre és a legkorszerűbb technológiákra támaszkodva őrizzük meg az élelmiszer-termelés hagyományait és ízeit – összegezte Fazekas Sándor. – A legfelkészültebb szakembereknek is szükségük van partnerekre, ugyanis az egyéni teljesítményeken túl jól működő, összetartó üzleti kapcsolatok, közösségek segíthetik tovább építeni egy-egy vállalkozás menetét. Azért szerveztük meg az OMÉK történetében először a szakmai napot, hogy teret adjunk az együttgondolkodásnak, hogy segítsük a közös munkát.

Daróczi László, az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezetője két fontos tényezővel indokolta a szakmai nap megrendezését. Az AMC munkatársai, járva a világ nagy szakmai kiállításait, mindenütt azt tapasztalták, hogy jelentős az érdeklődés a szakmai fórumok, üzleti lehetőségek iránt, és ez találkozott a magyar közönség igényeivel is. Mint mondta, ezentúl minden évben megrendezik a szakmai napot: páratlan években az OMÉK-hoz igazodik, páratlan években pedig külön eseményként tartják meg.

Jelentős volt az érdeklődés

 

Neves szakemberek elemezték az agrárium és az élelmiszer-gazdaság üzleti kockázatait és lehetőségeit. A szakmai napon több mint 800 résztvevő, 6 előadó és 24 moderátor volt jelen. A délelőtti workshop-előadások olyan témákat jártak körül, mint az agrárium kockázatai és a kockázatkezelés lehetőségei, amelyről Kemény Gábor, az Agrárgazdasági Kutató Intézet igazgatója tartott előadást. Dr. Filippo Codato, az Asnacodi igazgatója pedig az olasz mezőgazdasági közösség példáján keresztül mutatta be a kockázatkezelés elősegítésének lehetőségeit. Emellett az előadásokon szó volt a mezőgazdaságban lejátszódó technológiai forradalomról, a szakértői kockázatértékelésről az agráriumban és a globalizáció hazai agrárgazdaságra gyakorolt hatásairól is.

A délutáni programban került sor az I. Magyar „Nyitott tér” agrár-workshopra, amely új, innovatív módszernek számít hazánkban, mezőgazdasági vonatkozásban pedig most alkalmazták először. A workshop négy szekcióból állt (szántóföld, élelmiszeripar, állattenyésztés és kertészet), az egyes szekciók programja az üzlet, a szabályozás és az erőforrások témái köré szerveződött. A jelenlévők, kisebb csoportokat alkotva, egy-egy témakört az abban igazán érdekelt szereplőkkel együtt bontottak ki. A fórum kiváló alkalmat kínált minden résztvevőnek arra, hogy hallathassa a hangját, és a többi jelenlévővel együtt megoldást találjon az ágazat legégetőbb problémáira. A „Nyitott tér”-légkör a gondolatok és vélemények olyan szabad megformálására adott lehetőséget, melyet egyetlen másik fórum vagy konzultációs technika sem biztosít.

 


(forrás: AMC) (fotó: Gyulai Tóth Zoltán/NAK)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám