`

Az idei évben megjelenik valamennyi vidékfejlesztési pályázat, a rendelkezésre álló összesen 1300 milliárd forintnyi forrásból 610 milliárdra már jelentkezhetnek az érintettek - jelentette ki a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton Hódmezővásárhelyen.

Nemzetgazdasági érdek, hogy a vidékfejlesztési beruházások minél hamarabb megvalósuljanak - mondta Kis Miklós Zsolt a huszonöt éve újjáalakult Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület által rendezett konferencián. Az előző uniós költségvetési ciklusban tapasztalt erőteljes forráskoncentráción - a támogatások felét a potenciális pályázók 1 százaléka igényelte - változtatni akart a kormány, a kis- és közepes vállalkozásokat, családi gazdálkodásokat kiemelten kívánja segíteni - tudatta a politikus. 

A már lezárult pályázatok alapján a tapasztalat az, hogy a rendelkezésre álló források két-háromszorosára érkezik be igény a beruházási támogatások esetében - közölte Kis Miklós Zsolt. Kiemelt cél a munkaerőigényes ágazatok - állattenyésztés, kertészet, erdőgazdálkodás - fejlesztése, valamint a mezőgazdasági termékek feldolgozását segítő beruházások támogatása - hangsúlyozta az államtitkár.
Február 25-től lehet a pályázatokat benyújtani az élelmiszer-feldolgozással kapcsolatos beruházásokra, melyek támogatására 151 milliárd forint áll rendelkezésre. Kertészeti fejlesztésekre - ültetvénytelepítés, üvegházak, fóliák kialakítása, hűtőházak építése, gomba-, gyógy- és fűszernövény termesztés - 75 milliárd forintos keretet különítettek el, 66 milliárdnyi pályázat pedig már megjelent - mondta.


Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára közölte, a Földet a gazdáknak program első ütemében a földhaszonbérleti-pályázatokon összesen 290 ezer hektár állami területet adtak bérbe, ebből 60 ezer fiatal gazdáknak jutott. Az állami földek tavaly ősszel elindult értékesítése során összesen 130 ezer hektárt adtak el, ebből 10 ezer hektár 3 hektár alatti birtoktest. A földeladásból származó bevétel meghaladja 170 milliárd forintot - tudatta a politikus. Az államtitkár hangsúlyozta, a földértékesítés során összességében találkozott az agrártársadalom igénye és a kormányzati szándék. Az árveréseken 41 hektár körül alakult az átlagméret, a területek 38 százalékát a 40 év alatti gazdák szerezték meg. A helyi eredményekre kitérve Bitay Márton elmondta, Csongrád megyében az országos átlaghoz hasonlóan a meghirdetett terület 59 százaléka kelt el. A földértékesítés második körében március 1-jétől 142 ezer hektárra licitálhatnak a gazdálkodók. Csongrád megyében 1300 birtoktestet, összesen 7700 hektárt hirdetnek meg - tudatta az államtitkár.


(MTI)

 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám