`

Közeledik a kérődző szerkezetátalakítási nemzeti programban az előző naptári évre vállalt kötelezettség teljesítéséről szól nyilatkozat beadási határideje. A rendelet szerint évente március 15-ig kell a nyilatkozatot benyújtani.

 

A benyújtáshoz segítségképpen, az MVH-tól kapott tájékoztatás alapján, néhány tipikus hibára szeretném felhívni a figyelmet.

A nyilatkozatok beadásánál többek között az alábbi nagyon jellemző hiányosságokra érdemes figyelni:

 

Beruházás:

  • az ügylet pénzügyi teljesítése igazolt legyen (pl. átutalásos számla esetén bankszámlakivonat)

  • ha a tételek önállóan nem fogadhatóak el beruházásnak, de a kérelmező olyan dokumentumot tud csatolni, mely igazolja a tárgyi eszköz beruházásként történő aktiválást, akkor ezen tételek is elfogadhatók lehetnek

  • az adásvételi szerződés formai eleme mindkét fél aláírása, illetve a dátum

  • Az előző évi árbevétel megállapításához a bevallás azon részét érdemes csatolni, ahol az árbevétel és a támogatások vannak feltüntetve,.

Több kérelmező esetében pl a tételek magukban nehezen lennének értelmezhetőek beruházásnak (pl fólia, lenolajkence, lakkhenger stb) , s ez a helyzet a borjúval is, ami növendék állatként a számviteli törvény szerint forgóeszköznek számít, s nem mint beruházás, tárgyi eszközként elfogadható tenyészállatnak.

Több esetben az állat (pl.tenyészkos) tenyészállat „léte” nem volt igazolható (zöldkönyvben pl jól nyomonkövethető lenne), illetve a számla dátuma és a nyilvántartásban szereplő bekerülés ideje között jelentős eltérés volt (márciusban került be, amit utána decemberben megvásárolt?)

 

INGÓ dolgok adásvétele:

Régi Ptk. 365. § (1) Adásvételi szerződés alapján az eladó köteles a dolog tulajdonát a vevőre átruházni és a dolgot a vevő birtokába bocsátani, a vevő pedig köteles a vételárat megfizetni és a dolgot átvenni.

Ingóra vonatkozó adásvételi szerződés tartalmi eleme:

  1. felek megnevezése (név, személyi igazolvány szám, stb.),

  2. az ingó megnevezése,

  3. vételár,

  4. a felek átruházásra irányuló szándékának kifejezése (pl.: „eladom”).

Az Új Ptk. (2013. évi V. törvény) szabályaival a következők:

 6:215. § [Adásvételi szerződés]

(1) Adásvételi szerződés alapján az eladó dolog tulajdonjogának átruházására, a vevő a vételár megfizetésére és a dolog átvételére köteles.

 

Foglalkoztatás:

Alapszabály, hogy ügyfél fizet maga után, vagy alkalmazott, vagy egyszerűsített foglalkoztatott után, vagy szerződéses úton járulékot – olyan igazolásravan szükség,amelyen látszik, hogy ő azt valóban befizette (és nem az ügyfél állít ki egy papírt, hogy befizette) – erre legalkalmasabb a NAV folyószámla kivonat, NAV nullás igazolás, bankszámlakivonat (amin látszik a NAV felé utalt összeg) stb.

2014. tárgyévre a program még módosítható 2015. március 15-ig! Így még van lehetőség arra, hogy azon ügyfelek, akik pl. képzésen már nem tudnak részt venni, bár tervezték, a másik két program egyikét válasszák, illetve bármely egyéb kombinációt.

 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám