`

Október 16-án megkezdődött az új SAPS (területalapú támogatás) előlegének folyósítása a gazdák számára.

A kifizetéseket Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter indította el ünnepélyesen egy törteli mintagazdaságban, sajtótájékoztató keretében.

Szintén október 16-án indult el a nemzeti tejtámogatás előlegének kifizetése. A miniszter az eseményen kiemelte: Magyarország azon kevés uniós tagállam közé tartozik, amelyek élnek az akár 70 százalékos előlegfizetés lehetőségével (a mérték eddig maximum 50 százalék volt).

Fazekas Sándor hozzátette: a SAPS-keret az idén 227,3 milliárd forint, amelyre több mint 170 ezer kérelem érkezett. Emellett október 19-én indul a zöldítési keret, amelynek éves keretösszege 126,5 milliárd forint - jelezte a miniszter.

A tárcavezető hangsúlyozta: a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalban (MVH) elvégzett fejlesztéseknek köszönhetően az előlegfizetés kiszámíthatóan és megbízhatóan érkezik meg a gazdákhoz.

Gyuricza Csaba, az utalásokat végző MVH elnöke elmondta, hogy a tavalyi kettővel szemben az idén nyolc jogcímben van előlegfizetés. Beszámolt arról, hogy a hivatal számos lépést tett az elmúlt hónapokban, hogy az előlegfizetés most elindulhasson. A gazdák munkájának segítésére 60 fővel bővítették az ellenőri létszámot. Új elemként az MVH folyamatosan monitorozta a kérelmeket és visszajelzett a gazdáknak (több 40 ezer esetben), de átalakították az ügyfélszolgálatot is - közölte.

A MVH elnöke kiemelte: jogcímenként és jogcímen belül is csoportonként végzik a kifizetést, azaz nem egyszerre utalnak, november közepéig várható a kérelmek nagy részének kifizetése. Az új SAPS előlege legfeljebb 31 868 forint lehet hektáronként - jelezte. Hozzátette: a területalapú támogatáson kívül további jogcímekre is fizetnek előleget, a kifizetés azonban időben eltérő lehet.

Gyuricza Csaba kiemelte: a tervek szerint december végéig összességében mintegy 200 milliárd forint előleget juttatnak el a gazdálkodóknak, a maradék mintegy 200 milliárd forint a jövő év első felében jut el az érintettekhez.

Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára nyomatékosította, hogy az előlegkifizetések október 16. és november 30. között zajlanak; december 1-jétől indulhatnak a közvetlen támogatásokban a részfizetések, a nemzeti támogatásokban a végkifizetések. A kistermelői támogatásokat több mint 50 ezer ügyfélnek decemberben utalják.

Czerván György emlékeztetett, hogy az uniós - euróban kifejezett - támogatásokat a szeptember 30-i árfolyamon váltják át, így 313,45 forinttal lehet számolni.

Kitért arra, hogy pénteken elindult a nemzeti költségvetésből finanszírozott nemzeti tejtámogatás előlegének kifizetése. A keretösszeg 12,7 milliárd forint, amiből 9,3 milliárd forintot kívánnak előlegként folyósítani.

Tájékoztatása szerint az összes, tejágazatot érintő támogatás 2015 után 51 milliárd forint körül lesz, ennek nagy részét még ebben az évben ki is fizetik. (2014-ben 29 milliárd forintot kapott az ágazat.)

A juhágazatban a termeléshez kötött, uniós forrású anyajuhtartás támogatása 6,9 milliárd forint, előlege állatonként 5400 forint - ismertette, megjegyezve: a juhászat 2014-ben összességében 5,6 milliárd forint támogatást kapott, az idei év után 7,5 milliárdra nő a támogatása, ami 30 százalékos emelkedés.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy az uniós fel nem használt krízisalapból Magyarország 8,4 milliárd forint "visszaosztásban" részesült, ennek kifizetése határidőre, október 15-re megtörtént, és mintegy 65 ezer gazdálkodót érintett.

(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám