`

Az agrártárca három milliárd forint költségvetési támogatást nyújt a 2015. évi mezőgazdasági biztosítási szerződések díjához. Ez már a vonatkozó végrehajtási rendelet 2015. április 30-án hatályba lépő módosításában is megjelenik, miután a 2015. évi mezőgazdasági biztosítási szerződésekhez elkülönítendő költségvetési forrás nagyságrendjéről a tárca már a tavalyi év nyarát követően tájékoztatta az érintett szervezeteket, köztük a biztosítókat is.

Mint ismeretes, 2014-ig az Európai Unió társfinanszírozásában az EMGA-ból valósult meg a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatás. Ugyanakkor a Földművelésügyi Minisztérium még az előző év nyarán úgy döntött, hogy a 2015. átmeneti évben, a Vidékfejlesztési Program keretében szintén uniós társfinanszírozással továbbműködő biztosítási díjtámogatás elindításáig, tisztán állami forrásból valósítja meg a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatást, kimutatva ezzel is elkötelezettségét a termelői öngondoskodás támogatása mellett.

Felhívjuk a termelők figyelmét arra, hogy 2015-ben a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatás iránti igényt nem az egységes kérelmen kell jelezni.

A termelőnek a biztosítási ajánlat megtételét követő 5 napon belül az MVH által közleményben a honlapján közzétett nyomtatványon a biztosítási ajánlat másolatával együtt támogatási kérelmet kell benyújtania az MVH-hoz. A díjtámogatási kérelem benyújtására nyitva álló időszak 2015. május 31-én zárul, ezért az öngondoskodásban érdekelt termelőknek célszerű a szükséges teendőket időben elvégezni.

Fontos, hogy az idei évre vonatkozóan módosul a mezőgazdasági biztosítási díjtámogatásra jogosultak köre. Ugyanis 2015-ben a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet szerint kizárólag a mikro-, kis- és középvállalkozások igényelhetnek mezőgazdasági biztosítási díjtámogatást. Egyéb támogatástartalmi elemekben a díjtámogatási program a megszokott módon működik tovább: a díjtámogatást továbbra is egy évre vonatkozóan, a megszokott „A”, „B” vagy „C” konstrukcióban szereplő növénykultúrákra és káreseményekre lehet igénybe venni. A támogatás intenzitása továbbra is legfeljebb 65%. A mezőgazdasági biztosítási díjtámogatást már az idei év decemberétől kifizethetik a termelőknek.

A mezőgazdasági díjtámogatás egyre inkább kedvelt a gazdák körében, hiszen 2014-ben már mintegy 7.200 termelő, 5,68 milliárd forint díjállománnyal vett részt a támogatási programban. A MABISZ tájékoztatása szerint pedig a 2015-ben eddig már megkötött biztosítási szerződések száma és az állománydíjak alakulása nagyságrendben ugyanazok a tavalyi év május első hetét követően jegyzett adatokkal, függetlenül attól, hogy átmeneti évet írunk. A termelői öngondoskodás mellett szóló érv az is, hogy az agrárkár-enyhítési rendszerben tag termelők csak akkor jogosultak az egyébként járó kárenyhítő juttatásra, ha megfelelő mezőgazdasági biztosítással rendelkeznek. E nélkül a kárenyhítő juttatás felére lenne jogosult a károsodott gazda.

Az agrárkár-enyhítési eljárást szabályozó miniszteri rendelet is módosult 2015. április 30-i hatállyal, amelynek oka az, hogy az Európai Bizottság még múlt év végén elfogadta az agrártárca kezdeményezését az őszi fagy agrárkár-enyhítési rendszerbe történő beemelésére és a hozamérték-csökkenés (~bevételkiesés) támogatási jogosultsági feltétel korábbi 30%-os szintjének 15%-ra történő leszállítására. Az agrártárca célja ezzel az, hogy a termelői és legalább ugyanennyi állami hozzájárulásból évente képződő kárenyhítési alapból biztosított kárenyhítő juttatás a ténylegesen károsultak minél szélesebb körét lefedje.

Felhívjuk a gazdálkodók figyelmét arra is, hogy az agrárkár-enyhítési rendszerben a termelői kárbejelentések megalapozására az egyik leghasznosabb információforrás az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) által működtetett honlap. A honlapon a termelők az aszály, felhőszakadás, vihar és fagy időjárási jelenségek bekövetkezéseiről nyerhetnek részletesebb képet napi és időszaki bontásban, a 2015. kárenyhítési évtől kezdődően pedig már települési szinten is.

Az időjárási jelenségek által okozott mezőgazdasági káreseményekről szóló termelői kárbejelentésekről a hatósági döntést az agrárkár-megállapító szerv hozza meg, amelyhez a hatóságok számára is fontos információt nyújt az OMSZ fenti honlapja.

Forrás: FM Sajtóiroda

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám