Mezőgazdasági termelés

A szőlőterület kevesebb mint 8 százalékára, mintegy 5200 hektárra nyújtottak be a szőlő és borfelesleg piaci zavarainak megelőzésére szolgáló, zöldszüreti támogatási kérelmet a szőlőtermelők június 11-ig a Magyar Államkincstárhoz (MÁK).


A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa közölte, a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet tavalyi évről szóló piaci tanulmánya szerint 2018-ban  a fogyasztásnál 46 millió hektoliterrel több bort állítottak elő a világon, a bortermelés csaknem 18 százaléka – termelési többletként –  kiélezett versenyhelyzetet eredményez, amely hat a 2019. évi magyarországi szüretre és szőlőfelvásárlásra is. A piac rövidtávú szabályozására az uniós közösségi agrárpolitika (KAP) két intézkedést tesz lehetővé a tagállamok számára: a zöldszüretet és a krízislepárlást.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) közölte, a zöldszüret a még éretlen állapotban lévő szőlőfürtök teljes eltávolítását jelenti. A zölden leszedett szőlő egyéb célra nem használható fel. Magyarországon az idén először támogatják a zöldszüretet, amely elsősorban azon szőlőtermelőknek jelent gyors pénzügyi segítséget, akik nem rendelkeznek felvásárlási szerződéssel. A zöldszüretre önkéntesen jelentkezhettek a szőlőtermelők. A meghatározott határnapig, június 11-ig mintegy 5200 hektárra nyújtottak be támogatási igényt.

A zöldszüretért járó kompenzáció kizárólag uniós forrásból származik. A támogatás összegét az adott szőlőterület előző két évének átlagos terméshozama határozza meg, összege hektáronként 300 ezer-1,1 millió forint lehet. A támogatást a MÁK november 15-ig fizeti ki azon termelőknek, akik a zöldszüretet szabályszerűen elvégezték. A szüretet július 10-ig kellett elvégezni – közölte a HNT.

A krízislepárlás a borászatoknál felhalmozott felesleges borkészletek levezetésére szolgáló, rövid távú intézkedés: a gyengébb minőségű borkészletek lepárlásával tárolókapacitásokat biztosítanak az idei szüretben. A rendelet várhatóan júliusban jelenik meg, annak kihirdetése ugyanis az Európai Bizottság jóváhagyásához kötött. A HNT szerint krízislepárlás az elmúlt 10 évben nem történt, utoljára 2009-ben vezetett be szeszesitalpiaci lepárlást Magyarország a hatályos közösségi jogalap alapján. A 2012-ig tartott támogatás szőlőterületre vetített hektáralapú kifizetést tett lehetővé, ekkor 1300 hektárra, 1,775 millió eurót fizetett ki uniós forrásból a magyar állam.

A HNT kiemelte: mindkét intézkedés célja, hogy védőhálót nyújtson a piaci zavarok következményeinek leginkább kitett szőlőtermelők és borászatok számára, enyhítse a túlkínálatot a szőlő- és borpiacon, valamint csökkentse a szüreti időszakban a piaci feszültségeket. Ezen intézkedéseket jellegükből adódóan rövidtávú lehetőségként kell értelmezni, hiszen a fenntartható magyar szőlőtermelés és borágazat érdekében hosszú távú, összehangolt cselekvési tervre van szükség. Mindezek érdekében egy olyan intézkedési csomagot dolgoznak ki idén, amely a magyar bor minőségorientált fejlesztését és ezáltal az ágazat jövedelmezőség javítását szolgálja.


(MTI/HNT)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám