Mezőgazdasági termelés

Várhatóan április 8-tól lehet majd beadni a 2019. évi egységes kérelmeket, 46 jogcímen. A falugazdászok pedig mindenhova elérnek, ahol igénylő él, dolgozik.


A 2018-as egységes kérelmek után, 2019. március elejéig, több mint 381 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) a gazdálkodóknak, és április végéig valamennyi jogos támogatási igényt kiegyenlít – közölte a március 7-i kecskeméti Agrárium 2019 konferencián Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.

Azt pedig már Kondra Laura, a MÁK elnökhelyettese mondta el, hogy az idei kérelmeket várhatóan április 8-tól lehet majd benyújtani, akkor nyílik meg a webes felület. Hozzátette, addigra az oldal technikai hátterének fejlesztése is lezárul, és a vonatkozó jogszabályok alapján tudja majd kezelni a dokumentumokat. Az elnökhelyettes elmondta, 46 jogcímre lehet majd támogatást igényelni, a feltételrendszer érdemben nem változik, csak néhány korrekcióval kell számolni (például földhasználat-igazolás beadása néhány jogcímnél).

Mint mondta, továbbra is él az előzetes ellenőrzés intézménye, így a gazdálkodóknak – a kamarai falugazdászokon keresztül – előre jelzik, ha a kérelmükben valami hibát észleltek. Ezt jelentős segítségnek nevezte, hiszen míg 2016-ban közel 45 ezer igénylőnél találtak pontatlanságot, addig 2017-ben csak 27 ezernél, míg 2018-ban pedig 22 ezernél. A falugazdászi támogatás kapcsán – mivelhogy a kérelmek közel 70 százalékát az ő közreműködésükkel adják be – szóba került a megváltozott ügyfélfogadási rendszer, és Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató-helyettese leszögezte, hogy a falugazdászok valamennyi településre eljutnak, ahol egységeskérelem-beadó gazda él, tevékenykedik.

A közvetlen támogatások a gazdálkodók számára komoly forrást jelentenek. Papp Gergely egy sokat és sokszor hangoztatott tézisre – a támogatások nélkül veszteséges lenne a gazdálkodás – kitérve megjegyezte, hogy van összefüggés a termelői jövedelem és a támogatások között, ám arra is felhívta figyelmet, hogy ha ezek nem volnának, akkor a termelői, a felvásárlási és a piaci/fogyasztói árak is sokkal magasabbak lennének. De, tette hozzá, ez nem magyar sajátosság, más uniós országok gazdáinál is a támogatások teszik ki a bevételek nagy részét. Azt pedig már Kis Miklós Zsolt, az AM vidékfejlesztésért felelős államtitkára jegyezte meg, hogy az uniós forrás „nem ingyenpénz”, azért a gazdálkodóknak nagyon sok, nagyon szigorú feltételt, előírást kell teljesíteniük.

 


Új pályázatokat is kiírhatnak

A Vidékfejlesztési Programból támogatott beruházások 2019 második felében, illetve 2020-ban dömpingszerűen valósulhatnak meg Kis Miklós Zsolt szerint. A témát érintő pódiumbeszélgetésen Kovács Zoltán, a Rekontír Kft. ügyvezető igazgatója annyiban árnyalta ezt az optimizmust, hogy az építőipari alapanyagok drágulása, illetve az építőipari kapacitás hiánya, illetve a közbeszerzési eljárások azért fékezhetik a tervek valóra váltását. Az államtitkár azt is elmondta, hogy idén lehetnek forrásátcsoportosítások az egyes prioritások között, míg 2020-ban akár új pályázatokat is kiírhatnak, amennyiben lesznek fel nem használt, „visszacsorgó” pénzek.




(nak.hu/RF)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám