Mezőgazdasági termelés

Felhívjuk az érintettek figyelmét, hogy 2018. június 11. éjfélig tekintsék át az egységes kérelmében a kistermelői támogatásra vonatkozó igényét, mert eddig az időpontig lehetséges kilépnie a támogatási rendszerből.


Fontos lehet ez abban az esetben, ha a 2018. évi egységes kérelemben igényelt területe nem éri el a 2015. évi bázisévben meghatározott terület nagyságot. Javasoljuk vizsgálja meg, hogy a 2015. évi kistermelői támogatással kapcsolatos jogerős döntése mit tartalmaz:
-    Ha a 2015. évi döntéshez képest kevesebb területre kért támogatást, akkor célszerű 2018. június 11-ig kilépni a kistermelői támogatási rendszerből.
-    Ha a 2015. évi döntéshez képest ugyanakkora területre kért támogatást, azonban az adminisztratív vagy fizikai ellenőrzés után a megállapított terület között legfeljebb 0,1 ha eltérést állapítanak meg az nem gond, mert azt úgy tekinteni, hogy a kért és a megállapított terület megegyezik. Ezen 0,1 ha-os eltérést csak akkor lehet figyelembe venni, ha a június 11-ig igényelt terület eléri a 2015-ben jóváhagyott terület nagyságát, azaz semmiképpen nem kevesebb annál.

Továbbá döntését akkor is vizsgálja felül, ha a 2015. évi jogerős döntésben foglalt jogosult területtől nagyobb a jelenlegi igénylése, mert ebben az esetben lehetséges, hogy kifizetődőbb lenne a SAPS támogatásra való áttérés, mivel kistermelői támogatás keretében a nagyobb területre történő igénylés nem jár azzal, hogy több területre kaphat az ügyfél támogatást.

Kérjük ezt vegyék figyelembe a kistermelői támogatás megtartásánál vagy visszavonásánál!


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

 

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok