Mezőgazdasági termelés

Az Európai Bizottság egy nyitott, fenntartható és határozott kereskedelmi stratégia felé veszi az irányt az elkövetkező években. Korunk egyik legnagyobb kihívásának és a polgárok elvárásainak való megfelelés érdekében a fenntarthatóság áll az új kereskedelmi stratégia középpontjában.

Az EU-nak új kereskedelmi stratégiára van szüksége az előttünk álló kihívások – a gazdasági helyreállítás, az éghajlatváltozás és a környezetkárosodás, a növekvő nemzetközi feszültségek, az unilateralizmus egyre nagyobb mértékű alkalmazása és annak a multilaterális intézményekre gyakorolt következményei – kezeléséhez. Az új stratégia ezért jobban beépíti az uniós kereskedelempolitikát az EU gazdasági prioritásaiba, ahogyan ezeket a zöld megállapodás és az európai digitális stratégia kifejti. Meghatározza továbbá a kereskedelempolitikának a Covid19-világjárvány utáni gazdasági helyreállításban játszott szerepét, és támogatja az EU geopolitikai törekvéseinek megvalósítását.

Az új stratégia célja a nyitottságon, fenntarthatóságon és határozottságon alapuló új kereskedelempolitikai konszenzus kialakítása. Megerősíti, hogy az EU globális szinten síkra száll a nyitott, szabályokon alapuló, méltányos és fenntartható kereskedelem mellett. Ezek elérése érdekében a stratégia kiemelten kezeli a Kereskedelmi Világszervezet (World Trade Organization, WTO) jelentős reformját, ideértve a kereskedelemre és az éghajlatra vonatkozó globális kötelezettségvállalásokat, a digitális kereskedelem új szabályait, a versenytorzulások leküzdésére vonatkozó megerősített szabályokat és a kötelező vitarendezési rendszer helyreállítását.

Az EU mindemellett szigorúbb, határozottabb megközelítést fog alkalmazni kereskedelmi megállapodásainak végrehajtása és érvényesítése terén, a tisztességtelen kereskedelem elleni küzdelem és a fenntarthatósági aggályok kezelése érdekében. Az EU fokozza erőfeszítéseit annak biztosítása érdekében, hogy megállapodásai a megbeszélt előnyöket eredményezzék munkavállalói, gazdálkodói és polgárai számára.

A Bizottság közleménye magyar nyelven itt érhető el.

A Bizottság összeállított egy anyagot a legfontosabb kérdések tisztázására, ami magyar nyelven itt érhető el.

 

(NAK/Polczer Katalin)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám