Koronavírus

Hollandia kormánya 650 millió eurót biztosít a mezőgazdasági termelők a teljes csődtől való megmentésére és a koronavírus-járvány okozta veszteségek enyhítésére. Ebből az összegből körülbelül 50 millió eurót a burgonyatermelők támogatására fordítanak.


Hollandia a világ egyik vezető burgonyagyártója a gyorséttermi láncok számára. A karantén-korlátozások miatt a legtöbb vendéglátóipari létesítmény világszerte bezárt. Ezért a holland burgonyavállalkozók képtelenek termékeiket eladni. A mezőgazdaság támogatása érdekében a holland kormány 650 millió eurót irányoz elő, amelyből 50 millió eurót burgonyatermelőknek szánnak, akik szerződései nem tarthatóak a koronavírus-világjárvány miatt. Ahogyan a Reuters korábban beszámolt róla, a közétkeztetési létesítmények munkájának karantén tilalma még legalább június 1-jéig fennmaradhat. Az ilyen korlátozások miatt a burgonyapiac teljesen összeomlott.

Az elképzelés szerint a kereskedelmi veszteségeik 30%-át maguk a vállalkozók viselik, a kár fennmaradó 70%-át pedig az állam megtéríti.

Miközben Európa legtöbb részén a burgonyatermelés csökken, a hollandok szántóföldjeik csaknem 25%-át – mintegy 160 000 hektárt – burgonyával ültetik be, és a világrekordként számon tartott átlagos országos hozamuk meghaladja a 45 tonnát hektáronként. A burgonyaágazat erősen gépesített és mintegy 250 jóváhagyott fajta szerepel az ország fajtalistáján. Ezzel ma Hollandia a világ tíz legfontosabb burgonyatermelője közé tartozik, több mint 7 millió tonnás termeléssel.

A holland burgonyatermékeknek azonban csak a felét termesztik közvetlenül élelmezés céljából, körülbelül 20%-ot vetőburgonya, a fennmaradó 30%-ot pedig keményítő előállításához használják. A holland áruburgonya kb. 70%-át friss gumók és burgonyatermékek, például chips és liszt formájában exportálják. Hollandia a minősített vetőburgonya legnagyobb szállítója a világon, évente mintegy 700 ezer tonnás exporttal.


NAK / Fodor Zoltán – Forrás: FreshPlaza és PotatoPro

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám