Környezetgazdálkodás

Az eső nagyon jól jött a növényeknek, a hűvös időjárás viszont késlelteti a fejlődésüket. A javában virágzó meggy nehéz helyzetbe került, a virágfertőző monília terjedéséhez ideálisak a körülmények. Lásd 5. felhívást. A kajszit és az őszibarackot megtizedelte a fagy, lehet, hogy a meggy lesz a legfontosabb nyári gyümölcsünk 2021-ben? Virágzik aalma és a körte a legtöbb kertben. A sziromhullás után majd indíthatjuk a felszívódó gombaölőkből álló permetezési sort, a szisztemikus blokkot. Már a varasodásra is gondolnunk kell! Az őszibarackokat támadó tafrina is feléledt. A fotó kedden készült, a védekezésről a 4. levélben írtam.  

C:UsersZsigó GyörgyAppDataLocalMicrosoftWindowsTemporary Internet FilesContent.Word20210420_130502.jpg    

 Ahol tavaly gondot okoztak a gubacsatkák ott most indokolt lehet a védekezés. Igaz, hogy még nem láthatjuk a jellegzetes tüneteiket a szőlő, a dió vagy a körte levelein, de kinyíló rügypikkelyek alatt már felébredtek az atkák, nemsokára kirajzanak és felköltöznek a fiatal levelekre. Ezeken olyan fehér, nemezhez hasonlító vagy apró kidudorodó gubacsokból álló telepeket képeznek, amelyeken már nem nagyon hatolnak át az atkaölő szerek. A védekezés optimális időpontja tehát a szőlő rügypattanás utáni gyapotos állapota és a dió szétnyílt rügypikkelyes stádiuma. A nyár folyamán folyamatosan képződnek a gubacsok, a friss levelek felé vándorolnak az atkák. A házikertekben inkább csak ijesztőek a tüneteik, de akit nagyon zavarnak a torzuló szőlő vagy diólevelek, az nyár folyamán is csökkentheti a népességüket.  

fakadó szőlőtőkéken megjelenő torzult, kisméretű „rongyos” levelek szőlőlevélatka kártételétől is származhatnak, de ezeket a tüneteket más károsító vagy élettani hiányosság is okozhatja. Mikroszkópos vizsgálattal dönthető el a kérdés. Érdemes kivizsgálni, mert a gubacsképzőkhöz képest nagyobb kárt okozhat. 

Az atkaölő szerek többsége kontakt, így kiemelt jelentősége van az apró cseppképzésnek és a bőséges lémennyiségnek. Csak így tudjuk eltalálni az apró, most még a felszínen tartózkodó gubacsatkákat, majd nyáron  a takácsatkákatTovábbi nehézséget jelent az atkák elleni harcban, hogy az atkaölők többsége nem pusztítja el az összes fejlődési alakot, ezért felváltva kell dolgozni velük. A készítmények többsége csak egyszer használható évente, mert nagyon gyorsan kialakul a rezisztencia az atkákban. Ez a megszorítás is indokolja, hogy a gyérítő kénes gombaölőket és az atkákat kiszárító vagy azokat bevonó és megfullasztó egyéb készítményeket is használnunk kell a siker érdekében. Ilyen pl. a Vektafid A 0,5-1%-ban. Az alábbi táblázatban igyekeztem a III. kategóriásokat csoportosítani. (A levél felszínéről, a levélelmezen keresztül a fonákra is áthatoló, ún. „transzlamináris” atkaölők, még a fiatal gubacsokba is bejutnak. Ezek már nem csak kontakt módon hatnak. 

Ragadozó atkákat tartalmazó bioszerek is megjelentek a takácsatkák ellen pl. Biobest ragadozó atka vagy a Typhlodromus pyri elnevezésű készítmények.  

 

Név: 

Hatásmód: 

Atkaölő hatás: 

Megjegyzés: 

Nissorun 10 WP 

transzlamináris 

tojás és fiatal egyedek 

engedélyokirat szerint, gyümölcsre, zöldségre, és dísznövényre 

Flumite 200 

transzlamináris 

tojás és fiatal egyedek 

engedélyokirat szerint, gyümölcsre, szőlőre és dísznövényre 

Zoom 11 SC 

transzlamináris 

tojás és fiatal egyedek 

engedélyokirat szerint, gyümölcsre, zöldségre, szőlőre és dísznövényre 

Ortus 

kontakt 

mozgó alakok (fiatal, idős) 

engedélyokirat szerint, gyümölcsre, szőlőre és zöldségre 

Envidor 240 SC 

kontakt 

mozgó alakok (fiatal, idős) 

csak július 31-ig használható, almára, körtére, szőlőre 

Floramite 240 SC 

kontakt 

mindegyik fejlődési alakra 

csak hajtatott kultúrákban és szamócában 

Fazilo 

felszívódó és kontakt 

mozgó alakok (fiatal, idős) 

spray, csak dísznövényekre 

 

Amennyiben száraz, meleg nyarunk lesz, meggyűlhet a bajunk velük. Azonban a jól időzített permetezéssel, a megfelelő szerválasztással és ezek váltogatásával, a ragadozó atkák kímélésével sakkban tarthatjuk a társaságot. 

(Zsigó György, NMNK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám