Élelmiszer-feldolgozás

2018. január 1-én lép hatályba a Földművelésügyi Miniszter által május 30-án kiadott 28/2017. (V.30.) számú FM rendelet az élelmiszer-vállalkozások által működtetendő önellenőrzési rendszerre vonatkozó követelményekről.


A rendeletet az élelmiszer-vállalkozások körében alkalmazandó, kistermelőkre nem vonatkozik. Az önellenőrzés papíralapon vagy elektronikus úton is megvalósítható. Az önellenőrzési terv felállítása során az élelmiszer-vállalkozás figyelembe veheti a minőségbiztosítási rendszereket, az ágazati szabványokat, a jó higiéniai útmutatókat vagy egyéb előírásokat, valamint a NÉBIH (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) által kiadott útmutatókat és szakmai iránymutatások tartalmi elemeit.

Az önellenőrzési tervnek tartalmaznia kell legalább:
·    az önellenőrzési terv által felölelt időszakot,
·    az alkalmazott módszert,
·    az elvégzett önellenőrzés igazolásának módját,
·    a keletkezett dokumentumok és az önellenőrzési terv megőrzésének idejét,
·    az ellenőrzés tárgyát,
·    az ellenőrzött követelményeket,
·    az ellenőrzési időpontot vagy gyakoriságot,
·    az ellenőrzés, megfigyelés vagy mintavétel pontos helyét,
·    a végrehajtásáért felelős személyt.

Az önellenőrzési terv meghatározása során figyelembe kell venni:
·    az élelmiszer-vállalkozás tevékenységét, méretét,
·    az élelmiszer-vállalkozás által előállított élelmiszer jellegét és mennyiségét,
·    az élelmiszer vállalkozás által az előállításhoz felhasznált alapanyagok és az előállított élelmiszerek egészségügyi és élelmiszerbiztonsági kockázatát,
·    a forgalomba hozatal helyi, regionális, országos vagy nemzetközi jellegét.

Az önellenőrzés során alkalmazott módszer lehet:
·    érzékszervi vizsgálat,
·    meghatározott követelmények mérése, a mért és észlelt eredmények értékelése és elemzése, ezek alapján szükség szerinti beavatkozás,
·    mintavétel és laboratóriumi vizsgálat,
·    az élelmiszer-vállalkozás tevékenysége során az önellenőrzéshez kapcsolódóan átvett kapott, illetve keletkezett dokumentumok, feljegyzések ellenőrzése, értékelése és elemzése, valamint ha szükséges az azokra épülő beavatkozás,
·    az átvevői, felhasználói és fogyasztói panaszok kivizsgálása, elemzése, valamint ha szükséges, az azokra épülő beavatkozás.

Amennyiben az élelmiszer-vállalkozás működtetett alábbi dokumentumok megfelelnek a rendeletben támasztott követelményeknek, nem szükséges új dokumentációs rendszert létrehozni és működtetni. Ezek az alábbiak:
·    élelmiszer-biztonsági rendszerek-,
·    minőségirányítási rendszerek-,
·    az elfogadott nemzeti Jó Higiéniai Gyakorlatokra vonatkozó útmutatók alapján készült dokumentumok.

A dokumentumokat az önellenőrzési tervben meghatározott ideig, de legalább 1 évig a hatósági ellenőrzés számára hozzáférhető módon meg kell őrizni.

Az élelmiszer-vállalkozónak lehetősége van önkéntes alapon önellenőrzési együttműködési megállapodást kötni a NÉBIH-el. Kezdeményezését mindkét fél kezdeményezheti, telephelyenként, vagy a vállalkozás egészére is köthető, határozott időre szól.


A rendelet pontos szövegezése itt olvasható.


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám