Élelmiszer-feldolgozás

Az egy főre jutó halfogyasztás elérte a 6,73 kilogrammot. Az a cél, hogy ez a mennyiség 2023-ra egy kilogrammal növekedjen – közölte a tárcavezető.


A halfogyasztás növekedéséről is beszélt az agrárminiszter szerdán. Nagy István azt mondta, a kormány és a tárca számára fontos, hogy a családok egészségesen táplálkozzanak, a magyar halak nagyon finomak, és örvendetes, hogy az elmúlt tíz évben nőtt a halfogyasztás. A miniszter megjegyezve, hogy ennek érdekében számos intézkedést tettek.

Nagy István megemlítette, hogy a fogyasztási célú hal, halfilé, halhús áfáját 27-ről 5 százalékra mérsékelték, beleértve a tiszai halászléhez nélkülözhetetlen ikra, haltej és halmáj forgalmi adóját is. Bevezették a Minőségi Magyar Hal védjegyet, hogy a termékkínálaton belül könnyen meg lehessen különböztetni a magyar termelésű minőségi halakat, hazai haltermékeket. A miniszter kitért arra, hogy a haltermelés további növelése érdekében folyamatosan zajlik a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületek státuszának vizsgálata, használatuk rendezése.

Megjegyezte: a Magyar Halászati Operatív Program keretében 16 milliárd forintot fordítanak a halászati ágazat fejlesztésére. Hozzátette: a halfogyasztást ösztönző intézkedések mellett a horgászat is kiemelt figyelmet kap az agrártárca munkájában.

A nyilvántartott horgászlétszám több mint 150 ezerrel bővült az elmúlt időszakban, és 2019 végére elérte az 560 ezer főt. Törvénymódosítás révén a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) számos állami feladat ellátását átvállalta, a közfeladatok ellátásához az biztosít forrást, hogy a halgazdálkodás fő állami bevételét jelentő díjak 2019 óta közvetlenül a MOHOSZ bevételét képezik - ismertette Nagy István.


(NAK/ Tóth Dénes - Forrás: MTI)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

Őstermelői adatok lekérdezése

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám