Tagsági tudnivalók

Már csak néhány napig, 2016. március 20-ig lehet kérelmezni a hatályát vesztett őstermelői igazolvány helyett új, 2016. január 1-től hatályos igazolvány kiváltását, illetve a még hatályos igazolványok 2016. január 1. napjára visszamenőleges érvényesítését.

 

A korábbi években megszokottak szerint az őstermelőknek a jogfolytonosság megőrzése mellett 2016. március 20-ig van lehetőségük új őstermelői igazolvány kiváltására, illetve hatályos igazolványuk érvényesítésére.

Azok az őstermelők, akik 2014-ben vagy 2015-ben váltották ki igazolványukat, így az még hatályos, és emellett rendelkeznek erre az adóévre érvényes értékesítési betétlappal is, nem kell kicserélniük igazolványukat. Számukra az új őstermelői kormányrendelet lehetővé teszi, hogy meglévő igazolványukat 2016. október 1. és december 31. közötti időszakban cseréljék le. Erre való tekintettel kérjük, hogy akinek nem a jogvesztő, 2016. március 20-án lejáró határidő miatt szükséges az ügyintézés, azok lehetőség szerint a határidő lejártát követően intézzék őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos ügyeiket.

Az őstermelői igazolványokkal kapcsolatos ügyintézés a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) állandó lakóhely szerint illetékes falugazdászánál, illetve a falugazdász-körzetközpontokban kérelmezhető.

Eddig mintegy 160 ezren keresték fel az őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézés céljából a falugazdászokat. Még több tízezer, korábban őstermelőként nyilvántartott, de érvényes igazolvánnyal még nem rendelkező tagról tud a Kamara.

A NAK a torlódások elkerülése érdekében arra kéri az őstermelőket, hogy akik még nem tették meg, azok minél hamarabb keressék meg falugazdászukat. A falugazdász-irodák többsége a következő két szombati napon, 2016. március 12-én és 19-én is nyitva tart. A falugazdászok elérhetőségei megtalálhatók a Kamara honlapján (www.nak.hu).

Az ügyintézés meggyorsítása érdekében a Kamara közzétett a honlapján egy előre kitölthető táblázatot, amelyben az őstermelők rögzíthetik a saját, illetve a használatukban lévő földterületek adatait. Ennek a táblázatnak kitöltése valamennyi őstermelő számára javasolt, de kifejezetten azoknak, akik több földterületen, illetve helyrajzi számon folytatnak őstermelői tevékenységet.

 

(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok