Tejipar

Új E-szám-mentes tejtermékeket – sajtot, joghurtot, vajkrémet – fejlesztett ki egy uniós támogatással megvalósult, kétmilliárd forintos projekt keretében a Sole-Mizo Zrt. A termékek ez év végén, jövő év elején kerülnek piacra.


Gerbrant Redmer De Boer, a Bonafarm csoporthoz tartozó cég vezérigazgatója elmondta, az elmúlt öt évben 19,8 milliárd forintnyi beruházást hajtottak végre a cég négy (szegedi, csornai, bácsbokodi és marcali) üzemében. Ezek egyaránt szolgálták a gyártás infrastrukturális hátterének megerősítését, a felújítást és a kapacitás-bővítést.

A 2016 végén elindult, a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézettel együttműködve végrehajtott projekt 2,053 milliárd forintos költségéből 783 millió forintot fedezett uniós és hazai támogatás. Léhárt Tibor termelési igazgatóhelyettes kifejtette, a sikeres kutatás-fejlesztési tevékenységnek köszönhetően a vállalt bácsbokodi sajtüzemében sikerült olyan eljárást bevezetni – a többi közt zárt sajtkészítő kádak és speciális oltóenzim alkalmazásával –, amely lehetővé tette a korábban használt technológiai segédanyagok (kálium-nitrát és kalcium-klorid) elhagyását.

A sajtgyártás melléktermékeként szintén E-szám-mentes savófehérje-koncentrátum is készül, melyet Csornán porítanak. Ezt további alapanyagként használják fel helyben vajkrémek előállításához, Szegeden pedig joghurtok gyártásához. Hozzátette: a magas minőségű, E-szám-mentes termékek, melyekre az egészségtudatos fogyasztók körében jelentős az igény, az év végén, jövő év elején kerülnek piacra.

A Magyarországon piacvezető, 1340 munkavállalót foglalkoztató Sole-Mizo Zrt. évente mintegy 400 millió liter tejet dolgoz föl. Az alapanyag 15 százalékát a Bonafarm csoporton belül állítják elő, nagyobbik részét pedig éves vagy több éves szerződések alapján mintegy kétszáz hazai partnerétől vásárolja fel a cég. A belföldi értékesítés 60 százalékát a cég saját márkái (Mizo, Hazai, Gazda, Farmer) alatt forgalmazott termékek teszik ki. A vállalkozás piacvezető az ízesített italok, a prémium UHT-tejek, a low carb és a laktózmentes termékek kategóriájában. A cég szegedi gyára Közép-Európa legnagyobb tejfeldolgozó üzeme, a magyar tejtermelés 15 százaléka érkezik be a telephelyre.


(MTI)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei