Sajtóközlemények

Újjáalakult a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) gyógynövény alosztálya, amely a Gyógynövény Szövetség és Terméktanáccsal (GYSZT) is szorosabbá fűzte kapcsolatát. Cél a termesztett és a gyűjtött gyógynövények arányának megfordítása az előbbi javára, továbbá összefogott marketinggel, edukációs kampányokkal is támogatni kívánják az ágazatot – hangzott el a két szervezet közös ülésén.

Május végén tartotta közös ülését a NAK Kertészeti Osztályának gyógynövény alosztálya és a GYSZT. Az esemény célja és apropója a GYSZT évi rendes közgyűlésén és a működését érintő ügyek tárgyalásán túl, a NAK gyógynövény alosztályának újraalakulása, valamint – a résztvevő köztestületi, érdekképviseleti szervek és ágazati szereplők által – az iparág legfontosabb feladatainak megvitatása volt.

Az ülésen a magyar gyógynövény iparág csaknem 95 százaléka képviseltette magát, valamennyi szegmensből: gyűjtők, termelők, feldolgozók, kereskedők, kutatás-fejlesztéssel foglalkozók. A nagy tapasztalati háttérrel, tudásbázissal és sokszintű termelési értékkel rendelkező szervezeti tagok így nem csak földrajzilag, de ágazatilag is lefedték a hazai gyógynövényiparban érdekeltek körét.

Dr. Mártonffy Béla, a NAK országos kertészeti osztályának elnöke az ülésen hangsúlyozta a köztestületi és érdekképviseleti munka összehangolásának fontosságát, melyben az új ciklus során a szervezetek közösen, egymást erősítve határozzák meg céljaikat, és szakmai munkájukat összehangolják. Czirbus Zoltán, a NAK gyógynövény alosztályának és a GYSZT-nek az elnöke kiegészítette ezt azzal, hogy a szakmai együttműködés alapja a NAK és a GYSZT 2014-ben megkötött stratégiai megállapodása, mely az elmúlt ciklusban is sikereket eredményezett.

Czirbus Zoltán elmondta, hogy a NAK gyógynövény alosztályának munkája az elmúlt négy évben a magyar gyógynövény ágazat újrapozícionálásáról szólt: az iparág létezik és aktívan működik. Az ágazat korábban leginkább a vadon termő gyógynövények gyűjtése révén került szóba, ami az elmaradott régiók munkanélküli lakosságának kiegészítő, illetve sok esetben egyetlen jövedelemforrása. A makrokörnyezet és az ágazat átalakulása miatt azonban a jövőben paradigmaváltásra van szükség: bár jelenleg a gyógynövény-kibocsátás 60-70 százalékát adja – a termesztéssel szemben –, a gyűjtés ilyen szinten hosszú távon nem fenntartható. A ciklus végére a vezetők az arány változását szeretnék elérni, hogy a hazai piacon túlsúlyban legyen a termesztett gyógynövény.

Czirbus Zoltán szerint a modern, korszerű és hatékony termesztés eléréséhez hosszú távú faj- illetve fajtaspecifikus termesztési stratégiában kell gondolkodni, ami kiterjed a nemesítésre, a szaporítóanyag-beszerzésre, az elsődleges feldolgozási technológia (szárító, poszt-harveszt gépek), a növényvédelem fejlesztésére, és ezt a következő években legalább a tíz legfontosabb termesztett gyógynövényre ki kell dolgozni. Az ülésen résztvevők a hosszú távú közös célok között megfogalmazták még a gyógytermékek jelenleg 27 százalékos áfakulcsának csökkentését, valamint a pályázati rendszerbe való belépést, melyre projekt szemléletű finanszírozást és pályázati forrást kellene allokálni.

Az ülésen meghatározták a NAK gyógynövény alosztályának és a GYSZT-nek az edukációra és hiteles ágazati kommunikációra vonatkozó új irányvonalát is, melynek mozgatórugója a komplex tagsági együttgondolkodás és a jól átgondolt koncepció. Ezt mind az online arculat, megismertetés, reklám tekintetében, mind a valós kommunikációban, edukációban meg kívánják valósítani, hogy a jövőben rendszerszintű, szakmailag értékes, hiteles, közérthető és oktatási formákat is tartalmazó üzeneteket hozzanak létre. Az elképzelés szerint az új arculat kialakításában és működtetésében a tagság valamennyi szegmense részt fog venni.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám