Sajtóközlemények

Kihirdetésre kerültek a Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke által az agrárium helyzetének javítása érdekében kezdeményezett törvénymódosítások. A több törvényt érintő, a december 11-i Magyar Közlönyben megjelent módosítások közös vonása, hogy az adminisztrációs terhek csökkentésével illetve kedvezmények biztosításával, továbbá a rendezett piaci kapcsolatok ösztönzésével a gazdálkodók versenyképességét segítik.

A vízgazdálkodásról szóló törvény esetében a módosítás a termelők által használt öntözővíz utáni vízkészletjárulékot érinti, az uniós versenytársakkal szemben lemaradásban lévő gazdálkodóink felzárkóztatása érdekében. A módosítás megemeli a kedvezményes vízhasználati kvótákat, javítja a halgazdálkodást és rizstermesztést folytatók helyzetét, valamint újszerű megoldással – a hektár alapú kedvezményes vízhasználat bevezetésével – az öntözött területek bővítését is eredményezi.

A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló törvény módosítása önálló vadászati jog esetében pontosítja a bérvadászat fogalmát, kimondva, hogy írásban, ellenérték megjelölésével kell arról megállapodni, egyúttal kiterjeszti a bérvadászat lehetőségét a vadásztársaságok számára is. Ezekkel a bérvadászat lényegi elemei – a gyakorlattal megegyezően – törvényi szinten is rögzítésre kerültek. Az elfogadott módosítás lehetőséget biztosít a hivatásos és sportvadászok számára az éjjellátó keresőtávcső használatára; az éjjellátó céltávcső használatának tilalmát a módosítás nem érinti, azt továbbra sem lehet használni. A tervezet kiterjeszti továbbá a tájegységi fővadász feladatköreit is, kimondva, hogy a vadászatra jogosultak vadgazdálkodási üzemtervének elkészítésében közre kell működniük.

A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről szóló törvény lehetőséget biztosít a Vidékfejlesztési Program keretében megvalósítandó országos jégkármegelőző rendszer működtetésének finanszírozására a nemzetgazdaságban okozott jégesőkárok megelőzésére, illetve a jégesőkárok enyhítésére. A Vidékfejlesztési Program keretében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara nyerte el a pályázati jogosultságot a rendszer kiépítésére, így szükséges ennek törvényi szintű rögzítése is, mint agrárkamarai közfeladat.

A termőföld védelméről szóló törvény módosítása a kis teljesítményű, napenergia alapú erőművek átlagosnál gyengébb minőségű földeken való létesítését eredményezi azáltal, hogy ebben az esetben nem kell talajvédelmi vizsgálatot lefolytatni, illetve talajvédelmi járulékot fizetni.

Ugyanezen törvény módosítása értelmében a jövőben az öntözési célú létesítmények létesítése és üzemeltetése esetén is az érintettek mentesülnek az engedélyezés, valamint a talajvédelmi járulék fizetési kötelezettsége alól.

A termőföld védelméről szóló törvény módosítása alapján a NAK által 2018. május 1-re kiépítendő országos jégkármérséklő rendszer létrehozásához igénybe vett, megközelítőleg 2 m2-es területek mentesítése sem lesz engedélyhez kötött. Ezek mellett a földvédelmi járulékfizetési kötelezettség is megszűnik a fenti tevékenységek esetén, a bürokráciacsökkentés jegyében.

Az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény módosítása az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvénnyel való összhang megteremtése mellett egyértelművé teszi, hogy az erdőtörvény módosított rendelkezéseit a folyamatban levő körzeti erdőtervezésekre is alkalmazni kell. Így nyilvánvalóvá válik, hogy az erdőgazdálkodási tevékenység folytatását könnyítő korábban elfogadott új törvényi rendelkezések alkalmazásának nem akadályai az azokkal ellentétes rendelkezéseket tartalmazó körzeti erdőtervek. A módosítás rögzíti továbbá, hogy a körzeti erdőterveket az új törvényi rendelkezésekkel folyamatosan összhangba kell hozni.

A mezőgazdasági termékpiacok felvásárlói oldalán tapasztalható egyre erősödő koncentráció és erőfölény egyik gyakori jelensége a felvásárolt termékek ellenértékének késedelmes kifizetése, illetve a gyorsan romló termékek fogyaszthatósági vagy minőség-megőrzési idején túli reklamációk, melyek jelentős károkat okoznak a termelőknek. A törvénymódosítás ebből kifolyólag a mezőgazdasági termelők, mint beszállítók számára jelent előrelépést azáltal, hogy kimondja, hogy a friss vagy gyorsan romló áru esetén a minőségi kifogás a felek között létrejött szerződésben meghatározott fogyaszthatósági vagy minőség megőrzési időn belül emelhető, vagy ennek hiányában a minősítést az áru átvételekor lehet érvényesíteni, azt követően erre hivatkozni nem lehet.

Fentiek mellett az elfogadott törvény számos további módosítást eredményez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagjai helyzetének javítására.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám