Sajtóközlemények

A Visegrádi Négyek agrárkamaráinak kibővített ülésének fókuszában a 2020 utáni Közös Agrárpolitika (KAP) állt. A szervezetek vezetői szerint a termeléshez kötött támogatások szükségesek, amelyek jelentős szerepet játszanak az érzékeny ágazatokban a mezőgazdasági tevékenység megőrzésében. A találkozón magyar és bolgár javaslatra módosították a márciusban elfogadott Pozsonyi Nyilatkozatot a kizárólag állami költségvetési forrásból finanszírozott támogatások összegére vonatkozó határérték meghatározásával kapcsolatban.

A Visegrádi Négyek agrárkamaráinak 67., kibővített ülését rendezték meg 2017. október 19-én, Budapesten. A találkozón a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Cseh Köztársaság Agrárkamarája (AKČR), a lengyel Agrárkamarák Nemzeti Tanácsa (KRIR), a Szlovák Élelmiszeripari és Agrárkamara (SPPK), a Litván Köztársaság Agrárkamarája (ZUR), valamint a Horvát Agrárkamara (HPK) képviselői, illetve bolgár szakmai szervezetek vettek részt.

A találkozón szó esett a résztvevő országok jelenlegi agrárpiaci helyzetéről, az előző napon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által megszervezett nemzetközi Fenntartható gazdálkodás konferencia főbb megállapításairól, az újonnan bevezetésre került növényvédő szerek használatának korlátozásáról, illetve a BioEast kezdeményezésről.

A találkozón a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara küldöttsége csatlakozott a márciusban a Visegrádi Négyek kibővített ülésén elfogadott Pozsonyi Nyilatkozathoz, miután elhárult annak akadálya. Akkor a magyar küldöttség nem tudta elfogadni azt a javaslatot, amely a kizárólag állami költségvetési forrásból finanszírozott támogatások összegére vonatkozó határérték meghatározására vonatkozott. Magyar és bolgár kérésre módosították a nyilatkozatot annak megfelelően, hogy a támogatások felső határáról tagországi szinten lehessen dönteni. A nyilatkozat módosítása a jelenlévő szakemberek szerint jelentős mértékben erősíti annak súlyát és megkerülhetetlenné teszi azt. 

Ezeken túl az esemény fő fókuszában a 2020 utáni Közös Agrárpolitika (KAP) előkészítése állt. A kamarák képviselői támogatják egy megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkező, erős KAP szükségességét 2020 után is, a gazdálkodók gazdasági életképességének biztosítása és a fenntarthatóság gazdasági, környezeti és társadalmi dimenzióinak teljesítése érdekében. Hangsúlyozták továbbá a KAP kétpilléres szerkezetének fenntartását a pillérek közötti átcsoportosítás lehetőségének megőrzésével.

Az ülésén elhangzott: az érintett országok ragaszkodnak a közvetlen jövedelemtámogatás megőrzéséhez, amely biztosítja a stabilitást és a gazdálkodók likviditását. Bizonyított, hogy az nélkülözhetetlen alapja a gazdálkodás fenntarthatóságának, illetve az életképes élelmiszertermelés fenntartásának biztosításához.

A nyilatkozat tartalmazza azt is, hogy a termeléshez kötött támogatások szükségesek, amelyek jelentős szerepet játszanak az érzékeny ágazatokban a mezőgazdasági tevékenység megőrzésében. Ezért ezt a támogatást fenn kell tartani és hatékony pénzügyi forrással kell támogatni.

A találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy támogatnak egy pénzügyileg erős és változatos KAP második pillért, ugyanakkor ragaszkodnak a vissza nem térítendő beruházási támogatások fenntartásához, amelyek az innovatív technológiák terjedésének kulcsfontosságú mozgatórugói.  A visszatérítendő támogatás és más pénzügyi eszközök csak kiegészítő jelleggel alkalmazhatók – hangsúlyozzák. Ahhoz, hogy versenyképesek és ugyanakkor fenntarthatóak legyenek a régió országai, a mezőgazdasági és élelmiszeripari innovációk második pilléren belüli támogatásának az egyik fő prioritásnak kell lennie.

 

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám