Sajtóközlemények

A mezőgazdasági termelés természeti erőforrásokra gyakorolt hatásainak mérséklése, annak fenntartható mértéke egyre nagyobb fontossággal bír. A piaci folyamatokat már rövid távon is elkerülhetetlenül befolyásolják a negatív környezeti hatások csökkentését célzó jogszabályok, valamint kötelezettségek felvállalására utaló önkéntes szabványok, ennek ellenére Magyarországon az élelmiszer-gazdaság szereplői egyelőre nem fordítanak kellő figyelmet a problémára. Ez adta az apropóját „A rövid távú agrárpiaci kilátások környezeti fenntarthatósági vetülete” című nemzetközi konferenciának, amelyet az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), valamint a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közösen rendezett 2017. május 9-én. A budapesti eseményen mintegy 200 fő vett részt.

A négy – az élelmiszer-gazdaságot alapvetően más nézőpontból szemlélő, ám egymással egyre szorosabb együttműködésben álló – szervező intézmény olyan elismert szakértőket hívott össze Európa különböző térségeiből, akik szakmai tapasztalataikra alapozva a környezeti fenntarthatóság összefüggésében vázolták az agrárpiaci trendeket, különös tekintettel a takarmányok és az állati eredetű termékek értékláncaira.

A konferencia egyedülálló iparági betekintést kínált: egyrészt felhívta az érintettek figyelmét azokra a kihívásokra, amelyeket a kormányzat által, illetve a vállalati felelősségvállalás keretében előírt környezeti fenntarthatósági követelmények támasztanak, másrészt rámutatott olyan innovatív módszerekre és eszközökre, amelyek a versenyképesség javításával segíthetnek megbirkózni e kihívásokkal.

A program dr. Feldman Zsolt köszöntőjével indult. A Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a különböző európai uniós környezeti szabályozó politikák alapvetően befolyásolják a mezőgazdasági termelés folyamatait, és maga a Közös Agrárpolitika is komoly eszközöket vonultat fel a természeti erőforrások megőrzése érdekében. „Beruházások, innováció és az ezekhez szükséges szaktudás révén lehet a versenyképességet és a fenntarthatóságot összhangba hozni” – hangsúlyozta.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke köszöntőjében elmondta, hogy hazánk környezteti állapota kedvezőbb, mint egyes nyugat-európai országoké, ami piaci előnyt jelenthet. A magyar agrárgazdaság fejlesztésénél tehát figyelembe kell venni, hogy a termelés, a feldolgozás és az értékesítés során környezetkímélő megoldásokat alkalmazzanak az agrárium szereplői – tette hozzá a kamara elnöke.

Bár számtalan pozitív változás történt a szervezet 1945-ös alapítása óta, térségünkben például felszámoltuk az éhezést, „a fenntarthatóságot még nem értük el” – emelte ki nyitóelőadásában Vladimir Rakhmanin, a FAO főigazgató-helyettese és európai és közép-ázsiai regionális képviselője. „Ezért a FAO budapesti regionális irodájának a családi gazdaságoknak nyújtott támogatás, az agrár-élelmiszeripari és piaci integráció mellett épp a klímaváltozással való szembenézés a harmadik prioritása.”

„Nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani” – fűzte hozzá a délelőtti plenáris ülésszakaszban elhangzottakat összegezve Juhász Anikó, az Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgatója. Magyarország legjelentősebb agrárökonómiai szellemi bázisának számító intézmény vezetőjeként, kijelentésével az előadók által is kihangsúlyozott, adatokon alapuló elemzésekre utalt, amelyek nagyban képesek támogatni a fenntartható gazdálkodás piaci lehetőségeinek kihasználását, és amelyekhez elengedhetetlen a hazai adatszolgáltatók aktív közreműködése is.

A dr. Potori Norbert és dr. Kujáni Katalin vezetésével lezajlott két délutáni párhuzamos fórum a környezeti fenntarthatóság, az adatgyűjtési tapasztalatok, az intézményi struktúra, valamint az adatbázisok legfontosabb kérdéseit vette górcső alá a növénytermesztésben és az állattenyésztésben.

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám