Sajtóközlemények

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztató fórumsorozatot szervez fiatal gazdák számára novemberben és decemberben. Az eseményekre november 25-ig lehet jelentkezni.

Magyarország kormánya célul tűzte ki a fiatal gazdálkodók speciális eszközökkel történő, komplex támogatását, amelynek legfontosabb eleme a fiatal mezőgazdasági termelők induló támogatása. Az ehhez kapcsolódó pályázati felhívás hamarosan megjelenik, közel 38 milliárd forintos keretösszeggel.

Ennek keretében 40 ezer eurónak megfelelő forintösszegű, vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek azok a 18-40 év közötti fiatal gazdálkodók, akik vállalják, hogy a projektjük megvalósításával hozzájárulnak a vidék népességmegtartó képességének növeléséhez és a mezőgazdasági tevékenység hosszú távú megtartásához egy saját, mezőgazdasági tevékenységet legfeljebb egy éve végző vállalkozással. Feltétel, hogy formailag ezt egyéni vállalkozóként vagy cégtulajdonosként tegyék, és a vállalkozásnak kizárólagos tulajdonosai és egyben vezetői legyenek. A rendelkezésre álló forrás előreláthatólag mintegy 3 ezer projekt támogatására ad lehetőséget.

A támogatási feltételek megismertetése céljából a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara „Fiatal Gazda pályázati tájékoztató – Hogyan kezdjünk neki az üzleti terv készítésének?” elnevezésű fórumsorozatot szervez öt vidéki városban, ahova a kiírásnak megfelelően elsősorban a 40 év alatti fiatal gazdálkodókat várják. A rendezvénysorozat célja, hogy a fiatal gazdák részletes információkat kapjanak a pályázati lehetőségeikről, a délutáni műhelymunka résztvevői pedig megismerkedhetnek az üzleti tervezés folyamatával is.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Valamennyi helyszínre külön-külön kell regisztrálni a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara portálján. A jelentkezési határidő – az összes alábbi eseményre – 2016. november 25., 12 óra.

A fórumsorozat helyszínei és időpontjai:

  1. november 30. (szerda), 9:30; Szeged
  2. december 7. (szerda), 9:00; Székesfehérvár
  3. december 8. (csütörtök); 9:00; Keszthely
  4. december 14. (szerda), 9:00; Nyíregyháza
  5. december 15. (csütörtök), 9:00; Kecskemét

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám