Sajtóközlemények

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2015 óta segíti az agrár középfokú duális képzésben résztvevő, NAK-tagsággal rendelkező gyakorlati képzőhelyeket azzal, hogy a képzést vállaló gazdálkodók igényeire alakított, teljes körű felelősségbiztosítási konstrukciót dolgozott ki, és ezen felül át is vállalja a csoportos tanulói felelősségbiztosítás évi 24 ezer forintos díját. Szeptembertől ez a szolgáltatás kiterjesztésre kerül a Földművelésügyi Minisztérium fenntartásában működő iskolai tangazdaságokra, valamint a felsőfokú duális képzésben részt vevő gyakorlati képzőhelyekre is. Az egyedi és valós védelmet nyújtó biztosítást a Kamara tagjai egyszerűen, csatlakozási nyilatkozat kitöltésével vehetik igénybe.

 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) vezetése elkötelezett mind a középfokú, mind pedig a felsőfokú duális képzés arányának, és a gyakorlati képzésben részt vevő vállalkozások számának növelésében, ezzel összefüggésben a gyakorlati képzőhelyek, valamint a tanulók és hallgatók munkahelyi kockázatainak mérséklésében. A duális képzés keretében az elméleti ismeretek elsajátítása az oktatási intézményben, míg a gyakorlati tudás megszerzése a gazdálkodó szervezeteknél, munkahelyi körülmények között történik, így a gyakorlati képzéssel járó kockázatok mind szélesebb körű kezelése egyaránt fontos a diákok és a képzőhelyek számára.

Ezt felismerve a NAK a nyilvántartásában szereplő, NAK-tagsággal rendelkező gyakorlati képzés folytatására jogosult gazdálkodók, valamint hozzájárulásra nem kötelezett egyéb szervezetek számára teljes körű, magas kárlimitekkel elérhető szolgáltatást biztosító keretszerződést kötött 2015-ben az MKB Általános Biztosító Zrt.-vel a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII törvény szerinti tanulói felelősségbiztosítás és munkáltatói felelősségbiztosítás egységes kezelése érdekében.

Az eddig már több mint 200 gazdálkodó szervezet által igénybe vett csoportos tanulói felelősségbiztosítás 2016 szeptemberétől kiterjesztésre kerül a Földművelésügyi Minisztérium fenntartásában működő iskolai tangazdaságokra, valamint a felsőfokú duális képzésben részt vevő gyakorlati képzőhelyekre is. A NAK-tagsággal nem rendelkező agrárgazdasági felsőfokú gyakorlati képzés folytatására jogosult gazdálkodó szervezetek és iskolai tangazdaságok ezt a lehetőséget a NAK önkéntes tagságának vállalásával igényelhetik.

Az Általános Munkáltatói és Szolgáltatói Felelősségbiztosítási szerződés a gyakorlati képzésben résztvevő tanulóknak, illetve a tanulók által a gyakorlati képzést folytató szervezetnek vagy harmadik személyeknek okozott esetleges vagyoni károk, sérelemdíj iránti igények fedezetére szolgál. Az egyedi és valós védelmet nyújtó biztosítást a Kamara tagjai egyszerűen, csatlakozási nyilatkozat kitöltésével vehetik igénybe. A csoportos konstrukció szerződője és a biztosítási díj fizetője a NAK, azaz a gazdálkodónak nem kell biztosítási díjat fizetnie, és figyelnie sem a biztosítási szerződése érvényességére.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok