Sajtóközlemények

A gyökérzöldség- és hagymatermelők számára tartott szakmai fórumot az Auchan és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Az áruházlánc kiskunlacházi csomagolóüzemében rendezett eseményen a technológia bemutatása mellett termelői-beszállítói workshopot is rendeztek. Az esemény a második volt a vállalat és a gazdákat összefogó szervezet ágazatokra külön-külön fókuszáló, átfogó sorozatában. Az egyeztetésen arról is szó esett, hogy az üzemben alkalmazott technológiáknak köszönhetően a kis mennyiséget beszállítókat is gördülékenyen képesek fogadni az Auchannál.

Rendhagyó helyszínen, csomagolóüzemben tartotta soron következő, ezúttal zöldségtermelőknek szóló fórumát az Auchan és a NAK. Az augusztus 28-án megtartott programnak helyet adó kiskunlacházi, zöldség- és gyümölcsszállítmányokat kezelő létesítmény közvetlen, kis mennyiségű beszállítást is fogad, illetve a válogatást és csomagolást fejlett technológia segítségével végzi. Az októbertől májusig havonta hozzávetőlegesen 400 tonna csomagolt árut előállító üzembe – szezontól függően – 10-12 hazai és 3-4 import beszállító termékei érkeznek. Az előbbiek esetében ez olykor a megtermelt áru 100 százalékát jelenti. Az áruházlánc célja, hogy a jövőben növelje beszállítói partnereinek számát.

„A mostani beszállítói fórum immár második abban a programsorozatban, amelyet idén februárban indítottunk el egy hosszú távú együttműködés részeként. A helyi, minőségi források feltérképezése, illetve a magyar termelőkkel való szoros, közvetlen kapcsolat további kiterjesztése kiemelt célunk az Auchannál. Szerencsés helyzetben vagyunk: olyan technológiai infrastruktúrát tudhatunk magunkénak, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a legkisebbtől a legnagyobb mennyiségekig fogadjunk frissárut, és a hangsúlyt a minőségre és a lehető legelőnyösebb feltételekre helyezve fejlesszük beszállítói bázisunkat” – mondta Vidó Mónika, az Auchan Retail Magyarország élelmiszer-univerzum területének igazgatója.

„Az első alkalommal februárban megtartott általános fórum után abban állapodtunk meg, hogy szakterületekre lebontott újabb megbeszélések következnek. Ez a mostani kiváló alkalom volt arra, hogy a gyökérzöldség- és hagymatermelők megismerjék az Auchan termékek iránti igényeit. A termelés fejlesztését ugyanis a kereskedelemből jövő jelzéseknek kell „húznia”. Az Auchan változtatott a beszerzési szisztémáján, azaz a nagykereskedői beszállítók csökkentésével párhuzamosan növelné a közvetlen termelői beszállítást a közvetlen termeltetési szerződéseken keresztül, ami kölcsönösen előnyös minden szereplőnek. Ennek köszönhetően pedig a gazdák életpályaszerűen foglalkozhatnának egy-egy zöldségféle előállításával” – mondta dr. Mártonffy Béla, a NAK országos kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.

„Az Auchannal 2010 óta dolgozunk együtt, a vállalat csomagolóüzemét pedig 2017 óta működtetjük. Forgalmunk stabilan nő, az első félévben a tavalyi év azonos időszakához képest 15 százalékkal emelkedett, jövőre pedig további jelentős bővülésre számítunk a szorosabb termelői kapcsolatoknak is köszönhetően. Idén ősszel több új, a termékek kiváló minőségét tükröző csomagolással találkozhatnak az Auchan vásárlói, emellett dolgozunk az újrahasznosított anyagokból készült csomagolóanyagok bevezetésén és a technológia további fejlesztésén is” – tette hozzá Kocsis Miklós, az Agrobesz-Team Kft. képviselője, a csomagolóüzem vezetője.

Az Auchan zöldség- és gyümölcsstratégiájának célja, hogy hosszú távon, a magyar gazdákkal és a szakmai szervezetekkel együttműködésben alakítsa beszerzési gyakorlatát. Termeltetési szerződései és a direkt beszállítás révén kiszámíthatóan és méltányosan, piaci átlagot meghaladó átvevői áron és – megfelelő kapacitás esetén – országos beszállítói szerződéssel biztosítja a felvásárlást a gazdák számára. Az áruházlánc jelenleg országosan 38 termelővel áll közvetlen kapcsolatban, akiktől eddig közel kétmilliárd forint értékben szerzett be helyben termelt vagy gyártott árut.

Az Auchan 2008 óta megduplázta a helyi forrásokból származó tételei számát, jelenleg a zöldség-gyümölcs áruk 75, a baromfi-, sertés- vagy marhahús több mint 90, a friss tejtermékeknek pedig a 100 százaléka érkezik közvetlenül magyar termelőktől.

Az Auchan és a 2013 óta működő, mintegy 400 ezer tagot tömörítő Nemzeti Agrárgazdasági Kamara immár második éve működik együtt a magyar termelők és gyártók piachoz juttatása érdekében.

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám