ÁGAZATI HÍREK

Magyarország továbbra is mentes marad a génmódosított szervezetektől (GMO), e tekintetben ugyanis fennmarad a zéró tolerancia - jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Budai Gyula azt követően erősítette meg a magyar álláspontot az ország GMO-mentességének fenntartásáról, hogy befejeződött a szaktárca Roadshow a GMO-mentes mezőgazdaságért elnevezésű rendezvénysorozata. Ennek célkitűzése az volt, hogy minél több helyszínen, minél szélesebb körben ismertessék, miért fontos a GMO-mentesség Magyarországnak.

Hozzátette: a magyar GMO-stratégia lényeges eleme, hogy tiltja a génmódosított növények belföldi termesztésbe vonását. Továbbá ide tartozik a védzáradék bevezetése is, ami azt jelenti, ha az EU bármilyen genetikailag módosított növény termesztését engedélyezi, Magyarországnak lehetősége van attól eltérően dönteni.

Budai Gyula emlékeztetett: Magyarország GMO-mentességét az ország alaptörvénye is rögzíti. Ez Európában egyedülálló - jegyezte meg. A GMO-mentesség fontos például az élelmiszer-biztonság szavatolása miatt, e területen ugyanis a génmódosított szervezetek engedélyezése az unió hatáskörébe tartozik - hívta fel a figyelmet. Az áruk szabad áramlása elvének biztosítása miatt Magyarország nem döntheti el, milyen élelmiszereket enged be a belföldi kereskedelembe, az EU ugyanakkor minden tagállam számára lehetővé teszi belső szabályozás alkalmazását. Egy kitétel érvényes: a 0,9 százalék feletti GMO-tartalmú élelmiszereket jelölni kell az unióban - magyarázta.

Az elmúlt időszak felmérései azt mutatták - húzta alá Budai Gyula -, hogy az unió polgárainak mintegy 70 százaléka elutasítja a GMO-t tartalmazó élelmiszereket. Ezért a kereskedelemben kapható élelmiszereknél jelentős mértékben szorulnak vissza ezek a termékek. Magyarországon 2008 óta a hatósági ellenőrzéseknek köszönhetően folyamatosan csökken a GMO-tartalmú élelmiszerek aránya.

Azóta az ellenőrzések még szigorúbbak lettek. 2012-től évente 400-500 élelmiszer- és takarmánymintának vizsgálják a GMO-tartalmát. Többek között ellenőrzik a virslik, a májkrémek, a szójatej és a csokoládépuding, valamint a vagdalt húsok, továbbá a kukoricakonzervek és chipsek GMO-tartalmát. Az összes megvizsgált minták 23 százaléka tartalmazott GMO-t, de ezek mindegyikének GMO-tartalma 0,1 százalék alatt maradt, ez belefér az uniós értékhatárba - fűzte hozzá az államtitkár. A vizsgálatokon egyetlen alkalommal sem találtak 0,9 százalékot meghaladó GMO-tartalmat. A szigorú ellenőrzések konkrét haszna, hogy folyamatosan csökken a GMO-t tartalmazó termékek gyártása és forgalomba hozatala Magyarországon.

Az élelmiszerek mellett a szaktárca fontosnak tartja a vetőmagok ellenőrzését is, mivel a GMO-mentes vetőmagok előállítása jelentős piacokat biztosít, Magyarország ugyanis a vetőmag-előállítást tekintve Európában a harmadik, a világon pedig a kilencedik helyet foglalja el. Ezért az ellenőrzések során a hatóságok szigorúan fellépnek a GMO-s vetőmagok ellen. Ez év november közepéig 845 vetőmagmintát vizsgált meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A szakemberek 23 mintában - elsősorban a csemegekukorica és a repce esetében - találtak GMO-szennyezést.

Budai Gyula a továbbiakban is következetesen szigorú fellépést ígért mind a kormány, mind a szaktárca részéről a magyar élelmiszerek és vetőmagok GMO-mentességének biztosítása érdekében. A szabályokat megsértők ellen szigorú szankciókat helyezett kilátásba.

(MTI)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám