Kamarai hírek

Minden feltétel adott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) professzionális működéséhez, most történt meg igazán, hogy gazdák irányítják, pedig a feladatok növekedtek – jelentette ki Jakab István csütörtökön a NAK Pest megyei és fővárosi szervezetének Dunaharasztiban tartott küldöttgyűlésén.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke a kamarai törvény küszöbön álló módosításával kapcsolatban – melynek egyik előterjesztője – megjegyezte: értékelték a másfél év tapasztalatait, a módosítás elsősorban a tagsággal kapcsolatos területet érinti, és mintegy 40 pontban változtat, így például a tagdíjfizetéssel, a tanácsadással, az államtól átvett feladatok finanszírozásával, rendezésével összefüggésben. Hozzátette: a beépítendő jogszabályok a hosszú távú stabil működést garantálják.

A MAGOSZ elnöke kijelentette: az elmúlt négy évben nagyrészt megszülettek azok a törvények, amelyek stabilizációt biztosítanak és lehetővé teszik, hogy az új európai uniós költségvetési időszakban az uniós forrásokat – kiegészítve a nemzetiekkel – úgy lehessen fölhasználni, hogy a versenyképesség jelentősen javuljon. Jakab István példaértékűnek nevezte, hogy a kamara gazdairányítás alatt működik, „ez most történt meg igazán”.

A feladatokról szólva a hamarosan a kormány elé kerülő vízgazdálkodással összefüggő programot említette. Legfontosabb kérdései közé tartozik a finanszírozás, a vízgazdálkodási társulatok rendezése – mutatott rá. A „földadóval” kapcsolatban hangsúlyozta, hogy arról nem döntött a parlament, s „a MAGOSZ, a Földművelésügyi Minisztérium és a kamara a leghatározottabban ellenzi azt”.

pest kuldottgyules2

Czerván György a 2014-es eredményekről és a feladatokról beszámolva kijelentette: a makrogazdasági mutatók tekintetében a mezőgazdaság az idei évben is rendkívül jól fog teljesíteni. Azt mondta: a GDP növekedésében a KSH adatai szerint 2013-ban 1,5 százalékos volt a növekedés, amihez a mezőgazdaság hozzájárulása 0,6 százalékpont volt. Az államtitkár rámutatott: az idei harmadik negyedévben 10,8 százalék volt a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értékének volumene, az első háromnegyedévben pedig közel 8 százalékos az ágazat teljesítménynövekedése.

A kibocsátási és a foglalkoztatási adatok kedvező alakulása mellett a beruházások élénkülésére hívta fel a figyelmet (2014 I-III. negyedévben 232,3 milliárd forintot tett ki, ami az előző év azonos időszakához képest 16,9 százalékos emelkedés), valamint az agrár-külkereskedelem eredményeire. Az export az utóbbi három évben folyamatosan rekordszinten van, 8 milliárd euró körül. Hozzátette: a szeptemberig szóló adatok szerint nagyságrendileg a 2013-as rekordteljesítménnyel azonos. A nyolcmilliárd euró a nemzetgazdaság exportjának mintegy 10 százalékát teszi ki, a 3,6 milliárd aktívum pedig a nemzetgazdaság külkereskedelmi aktívumának felét jelenti - jelezte. „Ez a külkereskedelmi teljesítmény egyedülálló az Európai Unióban.” Az államtitkár szólt a betakarítás friss adatairól is: a napraforgó esetében 1,6 millió tonna a termésmennyiség, ami rekord Magyarországon, kukorica tekintetében kifejezetten jónak mondható a 7,8 tonna hektáronkénti termésátlag (80 ezer hektár még hiányzik), és akár a 9,3 millió tonnát is el lehet érni. Hozzátette: „minden idők legnagyobb repce- és napraforgótermését takarítottuk be”.

Czerván György a földadó kérdéséhez visszakapcsolódva közölte: nem tudja elfogadni a vagyoni típusú adózást, a minisztérium nem támogatja.

pest kuldottgyules1

Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató-helyettese a termeléshez kötött támogatásokkal kapcsolatban jelentős eredménynek nevezte, hogy megjelent benne a zöldség-gyümölcs. Szólt arról is, hogy a támogatásoknál a következőkben a különbségtétel jellemzően nem nagyság, hanem tevékenység alapon történik meg. Kijelentette azt is, hogy az új rendszerben az 1200 hektárnál kisebb területen gazdálkodó állattartók biztosan jól járnak.

(MTI/NAK)

 

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám