Országos hírek

Tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) szeptember 7-én, Gödöllőn.


A küldöttek a következő négy évre megválasztották a MAGOSZ tisztségviselőit. A szövetség rég-új elnöke Jakab István lett. A közgyűlésen értékelték az előző tisztújítás óta eltelt időszak munkáját, és meghatározták az ágazati stratégiai döntésekre vonatkozó feladatokat.

 

Együtt kell küzdenie a minisztériumnak és a gazdáknak a következő európai uniós költségvetési ciklus agrártámogatásaiért, minden eurócentért - mondta az agrárminiszter. A Szent István Egyetemen tartott közgyűlésen Nagy István köszöntőbeszédében arról szólt, hogy a gazdák összefogásának és egyetértésének ereje van a magyar agrárium jövőjében. Hozzátette, hogy a folyamatos összefogás azért is szükséges, hogy a magyar földet a jövő magyar gazdáinak meg lehessen őrizni. A miniszter kitért arra, hogy az agrárszakma egyik legfontosabb feladata, hogy előkészítse, a gazdák jövőbeli generációi ne csak alapanyagot, hanem minél jobban feldolgozott termékeket állítsanak elő, mert ez a magyar vidék jövője.  A tárcavezető beszélt arról is, hogy igen fontos az ágazat versenyképessége és jövője szempontjából, hogy a friss kutatási eredmények mielőbb beépülhessenek a termelésbe és javítani tudják annak hatékonyságát.

 

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke elmondta, hogy a gazdák összefogása kényszerítheti csak rá a terményeket felvásárló multinacionális cégeket, hogy tisztességes árat fizessenek és ne csak a saját extraprofitjukat lássák minden felvásárlásban. A Magosz elnöke szólt arról is, hogy a jövő jobb gazdálkodásának a záloga a korszerű vízgazdálkodás, a fúrt kutak és felszíni vizek felhasználásának rendezése. Felszíni vizeket csak ott lehet rendszeresen használni, ahol elég mennyiségben rendelkezésre állnak - fűzte hozzá az elnök.     Jakab István felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes hangsúlyozni a Magyarországon előállított húsok tekintetében, hogy azok, úgy, mint a növények, GMO-mentesek.

 

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke az elmúlt évek agrárpolitikai sikerei között említette, hogy a növekedési hitelprogramból a magyar gazdák is részesülhettek, valamint, hogy létrejöhetett a földet a gazdáknak program, amelynek a keretei között sok gazda juthatott termőföldhöz. A NAK elnöke kitért arra is, az elkövetkező évek feladata, hogy a magyar földet magyar kézben lehessen tartani. Hozzátette, hogy a gazdák nem fogják eladni a földeket, ha azok jövedelmet termelnek.

 

A Magosz tisztújító országos közgyűlésén, amelyen a választásra jogosult tagok 74,5 százaléka vett részt, újraválasztották a szövetség élére Jakab Istvánt, megválasztották főtitkárnak Jakab Tamást és döntöttek a megyei elnökök, valamint az országos vezető testület tagjainak a személyéről is.

 

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége 2018. szeptember 7-i közgyűlésén megválasztott tisztségviselők

 

Elnök: Jakab István

Elnökségi tagok:

Bács-Kiskun megye: Gubán Gyula

Baranya megye: Rittlinger József

Békés megye: Dr. Kulcsár László 

Borsod-Abaúj- Zemplén megye: Taskó József

Csongrád megye: Kispál Ferenc

Győr‑Moson-Sopron megye: Németh Gergely

Hajdú-Bihar megye: Örvendi László

Fejér megye: Kis Norbert Ivó

Heves megye: Szendrei László

Jász- Nagykun Szolnok megye: Hubai Imre

Komárom-Esztergom megye: Dr. Balogh Zoltán

Nógrád megye: Varga Mihály

Pest megye: Kis Miklós Zsolt

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: Rácz Imre

Somogy megye: Szabó Tamás 

Tolna megye: Csike György

Vas megye: Horváth Attila 

Veszprém megye: Győrffy Balázs

Zala megye: Süle Katalin

Alelnökök: Dr. Balogh Zoltán, Csike György, Győrffy Balázs, Hubai Imre, Kis Miklós Zsolt, Kispál Ferenc, Dr. Kulcsár László, Németh Gergely, Örvendi László, Rácz Imre, Szabó Tamás

Etikai Bizottság: Gáspár Ferenc, Dr. Kovács Zoltán, Obreczán Ferenc, Czakóné Dudás Mónika, Zsák Győző

Felügyelőbizottság: Sövényházi Balázs, Sain Krisztián, Kiss Józsefné, Hajdú László, Németh Mihály

Főtitkár: Jakab Tamás

Országos Gazdasszony Tagozat elnöke: Bakti Ibolya

Országos Ifjú Gazda Tagozat elnöke: Papp Zsolt


(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám