Országos hírek

Szerdán kezdődött és ma zárul Mezőfalván az első NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow. A magas színvonalú esemény nyitónapjának fő produkciója a mozgógépes bemutató volt.


Nagyszabású rendezvénynek szánta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége az I. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow – Mezőfalva elnevezésű eseményt, és az is lett belőle.

Már a házigazda Mezőfalvai Zrt. központja felé tartva fel-feltűnt a messzi távolból a színes, zászlóerdős, sokgépes, sátras forgatag, ami meglehetősen szokatlan egy mezőgazdasági földterületen. Aztán egyre beljebb haladva igazolást nyert, hogy megérte megálmodni a közel 40 hektáros területre az álló- és mozgógépes, növénytermesztési fajta- és technológiai bemutatókat, és egyéb kiállításokat, szakmai tanácskozásokat.

 

Innováció, precíziós gazdálkodás, versenyképesség

 

Ugyanis precíz, katonás rendben várták a kiállítói és rendezvényhelyeken és a szántóföldi terepen a képzeletbeli startjelet az eszközparkjukat és átadandó technológiájukat ide elhozó cégek. És, mint Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a május 31-i, szerdai nyitóbeszédében elmondta, 120 kisebb-nagyobb agrárvállalkozás érezte úgy, hogy érdemes jelen lennie ezen az eseményen. (Ami azt illeti, a bemutató szakmai és más érdeklődőket is vonzott, hiszen szinte kilométeres autósor állt a bejáratnál, és a kijelölt parkolók a kezdésre szinte dugig megteltek – hétköznapi és napközbeni rendezvényként ennél jobb visszaigazolás a sikerességről vagy a megelőlegezett bizalomról talán nem is lehet.)
A szántóföldi bemutatót a NAK és a MEGFOSZ hónapokkal korábban kezdte el közösen szervezni, és ahogy a kamara elnöke fogalmazott, rengeteg munkát, lelkesedést és energiát tett bele mindenki azért, hogy a kezdésre minden úgy nézzen ki, ahogy azt elképzelték, és ahogy az meg is valósult. Mint mondta, a versenyképes agráriumhoz kíván hozzájárulni ez a rendezvény azzal, hogy a gazdák okszerű és jó gazdálkodásának elősegítéséhez a megfelelő szakmai információkat, mezőgépeket egy helyszínen biztosítják.

Zászlós Tibor, a Mezőfalvai Zrt. vezérigazgatója, a NAK alelnöke elmondta, hogy a versenyképesség mellett az innováció és a precíziós gazdálkodás az másik két terület, amelyekre a rendezvényen koncentrál, és amelyeken leginkább segít eligazodni az érdeklődőknek. Harsányi Zsolt MEGFOSZ-elnök ezt megerősítette: mint mondta, a gépbemutatókkal a precíziós gazdálkodásra való áttéréshez is hozzá kívánnak járulni, erre ugyanis nagy szükség a magyar mezőgazdaságban a hatékonyság érdekében. Kitért egy további, hosszú távú célra is: elmondta, hiába a legmodernebb technika, ha nincs, aki kezelje a gépeket, ezért égetően szükségesnek nevezte a szakképzett gépkezelők, gépészmérnökök minél nagyobb számban történő beiskolázását és képzését – és mivel Mezőfalván a gépekkel egészen közelről is lehet ismerkedni, a mezőgépész szakmával is lehet ismerkedni, kedvet kapni hozzá.

 

Életszerűen

 

Valóban, ez a „testközelség” elég meghatározó volt az első napon. Abban semmi különös nincs, ha egy gyerek felmászik egy-egy traktorra, beül a vezetőfülkéjébe. Ám a felnőttek is a gyermeki példát követték, csak másképp: ők sokkal inkább azt nézték meg, hogy – szó szerint – mit művel a földdel egy-egy eszköz. Merthogy ez a szántóföldi bemutató volt – az egyik – komoly attrakció a szervezőktől, és mivel össze is lehetett hasonlítani egymással az eszközöket, talán érthető, hogy a látogatók zöme itt összpontosult, és haladt együtt sorról sorra a nyomok után.
– A szerszám és a talaj kapcsolatát nézzük csak – fókuszálta a látogatók figyelmét talajművelő gépcsoportokra (váltvaforgató ekéktől kezdve a magágy-készítőkön át az elmunkálókig és a műtrágyaszórókig) a szakmai kommentátorként közreműködő Soós Sándor, a Magyar Szántószövetség elnöke. És bizony teljesen életszerű volt: ugyanis az egyik gépkapcsolat a hirtelen nekiindulás után pár métert megtéve leállt, Soós szerint a nem megfelelő beállítás miatt, és ilyen, mondta, olykor a „rendes” munkavégzés során is elő-előfordulhat.

Mi annyit leszűrtünk, hogy nagyon sokan végig követték a bemutatót, akik pedig menet közben más kiállítói helyszínre igyekeztek, azok is elégedetten – talán vásárlási hajlandósággal a fejükben – mentek tovább.

Szintén jelentős számban figyelték a hasonló menetrend szerint lezajlott komplex technológiai megoldások bemutatóját a kalászos és a repcekultúrákat felvonultató területen. Az összehasonlításra itt is volt mód, hiszen a programot levezető szakemberek csak úgy ontották a növényekkel, az alkalmazandó növényvédő szerekkel, permetező és egyéb gépekkel kapcsolatos információkat. Volt, aki szorgosan jegyzetelt is, hátha később egy majdani fejlesztésnél fel tudja használni.

 

Nehéz lesz felülmúlni...

 

Ha már permetező: szintén komoly produkciónak számított a permetezőgép-bemutató is – igazodva ahhoz, hogy még az I. NAK Szántóföldi Napok februári beharangozó sajtótájékoztatóján Harsányi Zsolt megjegyezte, idén ez a téma lesz a rendezvény középpontjában. A nyolc pályán ugyancsak jelentős érdeklődés mellett „versengtek” gépek – ami azt illeti, nem szívesen lennénk a választásra kényszerülő gazdák helyében, hiszen a szupergépeket csaknem lehetetlen volt összevetni. Februárban az is elhangzott, hogy hagyományteremtőnek szánják a rendezvényt. A megnyitón Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár, a NAK alelnöke is reményét fejezte ki, hogy lesz folytatás. Azt is megjegyezte, hogy a rendezvény akkor lesz sikeres, ha a gazdák azt mondják, megérte eljönni, mert rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek.

Nos, mi elégedetlen szakembert nem láttunk, tehát ilyenformán sikeresnek tekinthető az I. NAK Szántóföldi Napok. A szervezőket legfeljebb egy teher nyomhatja: az igen magas nívót valahogy túl kellene szárnyalni 2018-ban…

 

Képgaléria a Szántóföldi Napokról


(nak.hu) (fotó: Gyulai Tóth Zoltán/NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám