Országos hírek

A kamara mind több szolgáltatással igyekszik tagjai segítségére lenni, s elsődleges feladatának tartja, hogy informálja és felkészítse őket a piaci változásokra és az ebből adódó kihívásokra – mondta a NAKlapnak adott interjújában Győrffy Balázs, az agrárgazdasági kamara elnöke.

– A napokban jelentette be a szakminisztérium a közfoglalkoztatási rendszer átalakításával kapcsolatos terveket, a kamarának is voltak konkrét javaslatai, mennyire elégedett az eredménnyel?
– Folyamatosan egyeztettünk a minisztériummal és több alkalommal jeleztük, komoly feszültség van a reálgazdaság és a közfoglalkoztatás munkaerőigénye között. Az agráriumban is jelen van ugyanis a munkaerőhiány, ami a gazdálkodó szervezetek működését is veszélyezteti. Különösen akkor, amikor kampányszerű munkákra van szükség és sok esetben versenyezni kell a közfoglalkoztatással. Üdvözlendő ezért, hogy a minimálbér-emeléssel elszakad egymástól a megkereshető jövedelem mértéke a két foglalkoztatási forma között. Javaslatot tettünk arra is, hogy a mezőgazdasági kampányidőszakokban a közfoglalkoztatást célzó programok szüneteljenek, így a munkaerő nagyobb eséllyel vállalna munkát a reálszférában. Az is gond, hogy a közfoglalkoztatott „igénylésekor” a foglalkoztató nem választhat a személyek közül, egyszerűen kiközvetítik neki az embereket, ebben is változást szeretne a kamara. Szorgalmazzuk azt is, hogy ahogy a magánerdő-tulajdonosok esetében megvan a lehetőség arra, hogy beléphessenek a közfoglalkoztatásba, ez egyéb munkaerő igényes ágazatoknál is megjelenhessen.

– A kamara hogyan tud segíteni a tagoknak abban, hogy milyen gazdálkodási stratégiát válasszanak annak érdekében, hogy versenyképessé váljanak vagy azok maradjanak?
– Elsősorban tanácsadással, információátadással tudunk segíteni, amiben egyre kiterjedtebb és profibb hálózat áll tagjaink rendelkezésére. Egyik legfontosabb szerepünk, hogy megmutassuk a tagjainknak, hol tart a világ elitje. S ez nemcsak a mezőgazdasági termelőkre, hanem a feldolgozóipari szereplőkre is igaz. Fontos tisztában lenni azzal, hogy hol tartanak azok, akikkel versenyezni kényszerülünk. Mindig a legjobbak önköltsége fogja ugyanis meghatározni az árakat. S ha tisztában vagyunk azzal, hol tart az elit, azt is segítenünk kell felmérni, hogy az adott gazdasági szereplő hol tart ehhez képest. Lehet, hogy ez sokkoló első körben, de nélkülözhetetlen. Ha eljut arra a felismerésre, hogy neki mit kellene másként tenni, vagy, hogy egyáltalán érdemes-e még tevékenységével küszködnie, már sokat segítettünk. A legfontosabb egyébként a tudás; időt és energiát kell fordítani arra, hogy képezzük magunkat.

– Az integráció erősítését is zászlójára tűzte a kamara, évtizedes nyűg ez, mert a történelmi tapasztalatok nagyon rosszak. Mitől remélnek e téren változást?
– Két évvel ezelőtt készítettünk egy felmérést arról, hogyan állnak hozzá a gazdasági szereplők e témához. Ennek eredménye az volt, hogy alapvetően nem akarnak összefogni a gazdálkodók. Erre van racionális magyarázat, hiszen senki sem adja fel szívesen az önállóságát, ám azt is látni kell, hogy előbb-utóbb ez egy gazdasági kényszerré válik. Egy bizonyos gazdasági méret alatt az együttműködési kényszer a többi piaci szereplővel nem kérdéses. Manapság ugyanis már nem egyes termékek versenyeznek egymással, hanem egész termékpályák. Súlyos üzenete van annak, hogy a tész-ek, técs-ek esetében az azokba való belépés elsődleges okaként a válaszadók többsége a pályázatokon elérhető többletpontokat említette. Ez nyilván nem egy hosszú távon jól működő rendszer alapjait rakta le.

– Feltételezhető, hogy a feketegazdaság megléte is távol tartja a gazdákat az integrációtól?
– Nyilvánvaló, hogy az általunk tervezett összefogás mellett nem lenne lehetőség a „feketézésre”. A piac kifehérítése viszont alapvető törekvésünk, s ebben nagyban segítettek az eddigi kormányzati intézkedések is, lásd az áruk közúti fuvarozásának elektronikus ellenőrzési rendszerét. Emellett a kamara által lebonyolított őstermelőiigazolvány-fejlesztés és -csere is nagy lépés volt ebben az irányban. Nagyságrendileg negyvenezerrel kevesebb őstermelő van, mint egy évvel ezelőtt, többségük nyilván nem véletlenül hagyta abba e működési formát, joggal feltételezzük, hogy kiestek a rendszerből az ál-őstermelők.

– Az integrációról viszont azt szokták mondani, hogy lényegében jobbággyá teszi a gazdálkodókat…
– Ez az integráló cég magatartásától is erőteljesen függ. Ha egy hosszú távú, stabil, kiszámítható keretrendszert tud biztosítani, úgy erről szó sem lehet. Mi is csak egy javaslatot tettünk le az asztalra ezzel kapcsolatban, amire várjuk a szakmai észrevételeket, ezekből már eddig is kaptunk jó pár megfontolandót. Tehát fontosnak tartjuk, hogy egy stabil rendszer alakuljon ki, ezért mondtuk, hogy hároméves együttműködési megállapodásokat kellene kötni, hogy a kamara által megfogalmazott keretrendszert tudják használni. Azt is fontosnak tartom, hogy legyenek egyéb ösztönzők, és szigorú szabályok mentén kialakuló együttműködés legyen. Ha sikerül mindennek a kereteit jól szabályozottan kidolgozni, akár adókedvezménnyel is segíteni tudnánk ezen együttműködési formákat.

– A kamara mindebben milyen szerepet tölthet be?
– Az együttműködést jelentősen hátráltatja, hogy a téeszrendszerből nagyon rosszul léptünk ki, az újkori tész-ek és técs-ék sem voltak sikeresek, tisztelet a kivételnek. Vagyis egy nagyon komoly bizalmi tőkét kell az együttműködések mögé tenni, hogy ezt a szereplők el tudják fogadni. Ezért gondoltuk azt, hogy helyi és regionális szinten a kamarának kellene valamiféle kontrollt gyakorolni afelett, hogy ki lehet az, aki ebben az integrációban részt vehet. Sőt, országos szinten azt gondoltuk, hogy valamilyen formában az államnak kellene egyfajta minőségbiztosítási feladatot ellátni. Az integrációban részt vevők innentől kezdve már hihetik azt, hogy biztonságban vannak, minimum három évre kiszámítható piacuk van. Így lehetünk csak képesek nem szétdaraboltan, hanem strukturáltan termelni. Annak a világnak lassan vége, hogy valaki fogja magát és termel valamit, majd reméli, hogy csak talál rá vevőt. Így nem lehet talpon maradni. Ha nem tudunk homogén, jelentős mennyiségű terményt előállítani, nem leszünk versenyképesek.

– Kérdéses, hogy gabona és kukorica téren fel tudjuk-e venni egyáltalán a versenyt az orosz és ukrán termelőkkel. Nem lenne értelmesebb esetleg más jellegű termékstruktúra kialakításában gondolkozni?
– Nagy kérdés, hiszen az ukránokkal az unió egy kvázi szabadkereskedelmi egyezményt kötött, így leépülnek a vámok, amelyek valamilyen szinten korlátozták az ottani áruk beáramlását a közösségbe. Ukrajna önmagában is többet exportál, mint amennyit az unió. Az oroszok pedig a hektáronkénti három tonna alatti termésátlagukkal a legnagyobb búzaexportőrré léptek elő, és egy pillanat alatt elvitték a klasszikus észak-afrikai piacokat az uniós gazdálkodók elől. Ebben igenis van kockázat, s valamilyen formában fel kell venni a versenyt. Be kell látni, hogy a mindenkori versenytársak költségszintje fogja meghatározni az árakat. Ezen tőzsdei termékek piacán stabil és tartósan nyomott árakra lehet számítani, bár remélem, ebben nem lesz igazam.

– A termésbiztonság is sokat számít e tekintetben, itt miként tud segíteni a kamara?
– Két fontos téma van napirenden, az egyik az öntözésfejlesztés, a másik a jégeső-elhárítás, miközben nyilván még sok egyéb kérdés is befolyásolja a termésbiztonságot. A jégeső-elhárításra amennyiben sikeres tendert nyújtunk be, úgy előreláthatóan már jövő év májusára országos szintű lesz a védettség. Egy forint védekezési költséggel valamivel több mint harminckettő forint termelési értéket tudunk megmenteni, arról nem is beszélve, hogy a biztosítók által és a kárenyhítő alapból kifizetett milliárdokat is megspóroljuk. Komplexebb kérdéskör az öntözés, amit szerintem rövid távon nem lehet megoldani. Drasztikusan alacsony az öntözött területek aránya az uniós szinthez képest. Olyan stratégiai gondolkodásra van szükség, amely adott esetben pár évtizedre előre meghatározza az elvégzendő feladatokat.

– Az elmúlt évek építkezési munkája után az látható, hogy a kamara egyre több szolgáltatással áll a gazdálkodók rendelkezésére. Mikortól számolhatnak a tagok azzal, hogy a tagsági díjukat is elkölthetik e szolgáltatások igénybevételére?
– Terveink szerint ezt már az idei évtől megtehetik, például a BirtOKOS nevű telekommunikációs szolgáltatásunk esetében. De minden egyéb szolgáltatásnál is szeretnénk ezt biztosítani. Több szolgáltatást is ajánlhatunk már a gazdák figyelmébe, a már említett telekommunikációs rendszeren kívül a tápanyag-gazdálkodási tervvel kapcsolatos vagy éppen a biztosítási szolgáltatásunkat. Emellett kidolgozás alatt áll egy olyan program, ami lehetővé tenné, hogy adott esetben ne csak a kamarai szolgáltatásokra vonatkoztathassuk ezt a kedvezményt. Ez érdemi előrelépés lehetne, hiszen a tagok 85 százaléka számára lényegében ingyenessé válhatna ezzel a kamara, hiszen szolgáltatásban visszakaphatnák befizetett tagdíjukat.

– Az uniós pályázati kiírási dömping inkább segítség vagy akadály is a gazdáknak, hiszen nagyon gyors döntéseket kell hozniuk?
– Nehéz erre jól válaszolni,  hiszen egyrészről az elvárás az, hogy a pályázaton lehívható források minél hamarabb termelő tőkévé váljanak, ami racionális döntés. Ugyanakkor adott esetben kényszerdöntési helyzetbe hozhatja az agrárium szereplőit, hiszen nem minden tervezett fejlesztésre jut hirtelen elegendő önerő. A kivitelezési szakembereknek is nagy leterheltséget jelent a pályázatdömping, vagyis a jó szakemberek megszerzéséért is harcolni kell.

– A tagok mire számíthatnak a következő időszakban a kamara részéről?
– Folyamatosan szeretnénk a szolgáltató jelleget erősíteni, például – ha a kísérleti program beváltja a hozzá fűzött reményeket – szolgáltató központok nyitásával is. Az egyik legfontosabb dolgunk felkészíteni tagjainkat arra, hogy nagyon gyorsan változik körülöttünk a világ. Az informatikai, genetikai megoldások olyan elképesztő gyorsulással törnek ránk, amire korábban nem volt példa. Aki eddig nyitottnak és felkészültnek gondolta magát, annak is kapkodnia kell a fejét. A világot nyilván nem tudjuk megállítani, így amiben mi segíteni tudunk, hogy legalább a változás ne érje váratlanul azokat, akik szeretnének reagálni az új kihívásokra. Bizony azt gondoljuk, hogy a piacgazdaság keretei között lesznek olyanok, akik ezt nem tudják majd megtenni, de legalább ne azért döntsenek tevékenységük felhagyása mellett, mert nem volt információjuk.

(NAKlap, 2017. áprilisi szám)