Országos hírek

Egész napos élelmiszeripari konferenciát rendezett a NAK április 10-én, amelyen többek között szó volt az ágazat tavalyi teljesítményéről, a vásárlóerőről és az élelmiszerkönyvi előírásokról is.

 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tavaly ősszel élelmiszeripari konferenciasorozatot rendezett, amelyen szóba kerültek az általános problémák mellett az egyes alágazatokat érintő legfontosabb problémák és legújabb tapasztalatok egyaránt. A sikeres rendezvények arra ösztönözték a kamarát, hogy idén is összehívja az ágazati kamarai tagokat, szereplőket. Így az „Élelmiszeripari Körkép 2017 elnevezésű eseményt április 10-én tartotta meg a NAK, azzal a különbséggel, hogy a plenáris tanácskozást követően alágazati szekció-, illetve osztályülések is voltak.

 

Erős export

 

A plenáris részben dr. Kürthy Gyöngyi, az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) munkatársa az élelmiszeripar 2016-os teljesítményének objektív értékelésére vállalkozott, azonban megjegyezte, hogy teljes körű tavalyi statisztikai adatok egyenlőre nem állnak rendelkezésre, így csak több forrásból származó részadatokra hivatkozva lehet nagy vonalakban áttekintést adni. Mint mondta, ennek alapján annyi már érzékelhető, hogy 2015-höz hasonlóan tavaly is az export húzta az élelmiszeripart, a belföldi kereslet kevésbé volt meghatározó. (Ide kapcsolódik, hogy még köszöntőjében Éder Tamás, a NAK élelmiszeriparért felelős országos alelnöke is rövid értékelést tartott, amelynek során megemlítette, hogy összességében 1,5 százalékkal növekedett az ágazat teljesítménye az azt megelőző esztendőhöz képest.) Kürthy Gyöngyi szerint ugyan az látszik, hogy a lakosoknál több a jövedelem-megtakarítás, ám ennek csak nagyon kevés hányadát fordítják élelmiszer-vásárlásra, így a belföldi kereslet nem tudott megerősödni tavaly. A külpiacokon pedig a slágertermékek hódítanak, mint például a kolbász, a szalámi, a kakaó, az ásványvíz, a bor és a hobbiállateledel-gyártás. A klasszikus termékek (hús, tej, zöldség-gyümölcs) helyzete kevésbé javult.
A szakember jelezte, az AKI saját maga is végzett felméréseket az élelmiszeripari vállalkozások körében, és a válaszadók arról számoltak be, hogy előzetes értékelésük szerint nőtt a 2016-os árbevételük és az adózás előtti eredményük is. (Az előadás vázlata  pdf itt (482 KB) megtekinthető.)

 

Erősödő diszkontok

 

Az említett belföldi értékesítés gyengeségét erősítette meg Csillag-Vela Rita, a GfK piackutató ügyfélkapcsolati igazgatója. Mint mondta, az európai vásárlóerő-index alapján Magyarország 40,6-es mutatójával az uniós államok rangsorának utolsó harmadában található – csak érdekességképpen: a listavezető Liechtenstein 460,9-es mutatójával. Ez konkrétabban annyit jelent, hogy a hazai fogyasztók az európai átlag feléből gazdálkodnak. A magyar lakosság naponta átlag 6-7 eurót, azaz kb. 2000 forintot költ élelmiszerre. Ezzel együtt a Gfk adatai szerint a napi fogyasztási cikkek vásárlása közel 5 százalékkal emelkedett tavaly 2015-höz képest – Csillag-Vela Rita szerint ez több vásárlási alkalmat és nagyobb tételű vásárlást takar.

A hiper- és szupermarketek piaci részesedése stagnál, ellenben a diszkontoké nőtt, jellemzően kis lakóhelyi üzletek rovására. A diszkont üzletek egyre közelebb jönnek a fogyasztókhoz, kínálatuk, áraik vonzóvá teszik a vásárlást. Az elmúlt években kis mértékben az online élelmiszer-vásárlás is emelkedett, de ez még nem annyira számottevő, mint a kontinens más országaiban. (Az előadás vázlata pdf itt (1.07 MB) megtekinthető.)

 

Túl erős a szabályozás?

 

Ha már bevásárlás, az sem mindegy, hogy milyen minőségű termékeket kínálnak a boltok. Éder Tamás ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a szabályozás gyakran túlzásokba esik. Példának a tepertős pogácsa esetét hozta fel. Mint mondta, ahol régen lehetett ilyen néven kiváló minőségű pékárut, ott már ilyet nem gyártanak ilyen néven, mert betarthatatlan számukra az élelmiszerkönyvi leírás – helyette más néven árulják a régi, megszokott pogácsájukat –, ellenben ahol most tepertős jelzővel ellátva árulják a pogácsát, ott még csak nem is hallottak a szigorú regulákról… Az alelnök úgy vélte, az ilyen és ehhez hasonló extremitások miatt kell körültekintőbbnek lenni a szabályozásban.

Friedrich László, a Szent István Egyetem docense viszont úgy vélte, szükség van az erős hazai szabályokra. Mégpedig azért, mert a szakmai szereplők között gyakori az egy-egy termékre vonatkozó értelmezési eltérés. Példaként hozta fel a húskészítményeket, amelynél sem a termelő, a sem a fogyasztó nincs mindig tisztában azzal, hogy egy terméknek mekkora is megfelelő hústartalma. A szakember úgy vélte, az egységes értelmezés hiányában akadnak, akik „a határokat feszegetik”, és emiatt muszáj erős kitételeket megfogalmazni az élelmiszerkönyvben. Megjegyezte, a mértéken azonban lehet vitatkozni. Megemlítette a németországi szabályozást, amely specifikusabb, részletesebb és megengedőbb a Magyar Élelmiszerkönyvhöz képest, de szerinte a német azért is lehet más, mert igazodik az ottani – a magyarhoz képest eltérő – termelői és fogyasztói kultúrához. (Az előadás vázlata  pdf itt (950 KB) megtekinthető.)

 

Erősödő igazgatóság

 

A tanácskozás további részében Velő Zsuzsanna, a NÉBIH osztályvezetője a tisztességtelen forgalmazói magatartás ellenőrzésének tapasztalatairól beszélt (az előadás vázlata  pdf itt (591 KB) megtekinthető), Keleti Marcell, a NAK élelmiszeripari igazgatója pedig az igazgatóság tevékenységét, idei terveit mutatta be. Ennek során kiemelte, hogy az érdekképviselet-tudástranszfer-információáramlás hármas egység határozza meg továbbra is munkájukat. Így többek között segítenek/segítettek az élelmiszeri pályázatok előkészítésében – de akár cégeknek is nyújtanak konkrét pályázati segítséget –, jogszabályokat véleményeznek, hatósági kérdésekkel, okmányhitelesítéssel is foglalkoznak. Mint mondta, a visszajelzések alapján nagy siker az igazgatóság által létrehozott élelmiszeripari hírlevél, valamint a szakmai partnerlista is. Továbbá igyekeznek jó gyakorlatokat is megismertetni másokkal, illetve szakmai utakat is szervezni. (Az előadás vázlata pdf itt (1.39 MB) megtekinthető.)

A plenáris rész után a párhuzamos szekcióülések zajlottak: a húsfeldolgozás (részletek pdf itt (1.09 MB) pdf itt (808 KB) és pdf itt (1.26 MB) ) , a malom- és sütőipar (részletek pdf itt (745 KB) ), a tejfeldolgozás (részletek  pdf itt (799 KB) és pdf itt (1.28 MB) ), az italgyártás- és borászat (részletek  pdf itt (1.20 MB) és pdf itt (395 KB) ), illetve az élelmiszer-feldolgozás  és -kereskedelem (részletek pdf itt (1.10 MB) ) aktualitásait tekintették át a résztvevők.

 

(www.nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám