Országos hírek

A NAK az őstermelői nyilvántartási rendszerben lévő állandólakóhely-adatok alapján postai úton tájékoztatást küldött valamennyi érintettnek az igazolványérvényesítéssel kapcsolatban.


A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által vezetett őstermelői nyilvántartásból származó információk alapján 2017. március 3-án több ezer őstermelő rendelkezett olyan hatályos őstermelői igazolvánnyal, amelyet a 2017-es adóévre még nem érvényesítettek.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara postai úton is tájékoztatást küldött valamennyi őstermelőként biztosított gazdálkodónak, felhívva a figyelmet arra, hogy az őstermelői jogviszony folyamatos fenntartása okán még idén március 20-ig keressék fel az érintettek falugazdászukat a 2017. évi értékesítési betétlap kérelmezése érdekében.


A kamara a rendelkezésére címek alapján postai úton több mint 6 ezer gazdálkodó, elektronikus úton, e-mailben mintegy 49 ezer fő részére küldte ki az alábbi részletet tartalmazó tájékoztató levelet, amelyben az érvényesítésre, a határidő fontosságára és további tudnivalókra hívja fel a figyelmet.
[…] Amennyiben a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 436/201. (XII.28.) Korm. rendelet 3. § (6) bekezdésére figyelemmel 2017. március 20. napjáig értékesítési betétlap kiváltását kérelmezi, úgy az értékesítési betétlap 2017. január 1. napjától hatályosnak minősül, melynek okán az őstermelői igazolványa is 2017. január 1. napjától érvényesnek tekinthető.
Tekintettel arra, hogy Ön – vagy közös őstermelői tevékenység folytatása esetében családtagja – biztosítási jogviszony fenntartásában érintett lehet, kérjük, hogy 2017. március 20-ig keresse fel falugazdászát a 2017. évre vonatkozó értékesítés betétlap kérelmezése érdekében. […]”


A kamara ezúton is felhívja az érintettek figyelmét, hogy március 20-án, hétfőn még visszamenőlegesen érvényesíthetők az őstermelői igazolványok.


Az érvényesítéssel kapcsolatban további információk megtalálhatók a kamara portálján:

Még tíz napig, március 20-ig biztosítható az őstermelői jogviszony folyamatos fenntartása

Hogyan érvényesíthető az őstermelői igazolvány március 20-ig?

Igazolványérvényesítéssel folyamatos marad az őstermelői jogviszony

Március 20-ig biztosítható az őstermelői jogviszony folyamatos fenntartása

 


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám