Országos hírek

Az alkoholosital-gyártás aktualitásait vitatták meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeripari konferenciasorozatának e heti fórumán. A legtöbb gondot, a magánfőzdék és a hamisítók jelentik a tisztességes vállalkozások számára.

 

Szeszpiaci áttekintéssel indult a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeripari konferenciasorozatának alkoholosital-gyártással foglalkozó november 22-i eseménye. Mint Halász Róbert, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács elnöke vázolta, jelenleg Magyarországon 35-40, szeszes italt gyártó cég működik, további 130-140 kereskedelmi forgalomba szánt pálinkát készít. Ezek mellett 500-600 bérfőzde üzemel, amelyeknél maximum 50 liter, 86 térfogat-százalékos gyümölcsszesz főzhető, és törvényileg engedélyezett a magánfőzés is, amelynek során évente – háztartásban való személyes fogyasztására szolgáló – legfeljebb 86 liter (42 fokos) párlat állítható elő.


Feketén a kereskedelembe


Halász Róbert elmondta, a hazai alkoholfogyasztás 1988 óta folyamatosan csökken, ennek megfelelően a gyártott szeszesital-mennyiség is. (Ami a forgalmi adatokat illeti, a teljes forgalom 168 milliárd forint, amiből a kiskereskedelem 73, a vendéglátás 95 milliárddal részesül.) A kereskedelmi pálinka mennyisége stabil, a bérfőzött pálinka mennyisége az elérhető gyümölcstől függ, míg az otthon főzött pálinka mennyisége jelentős, de csak becsülhető, körülbelül 2-6 millió hektoliter lehet.

Éppen ez a „rejtőzködés” jelenti a legnagyobb gondot a legálisan működő cégek számára. A hozzászólások során elhangzott ugyanis, hogy a magánfőzésben termelt pálinka jelentős részét nem otthon fogyasztják el, hanem feketén kerül be a kereskedelmi forgalomba. Többen is jelezték, hogy az illetékes hatóságoknak szigorúbban kellene fellépniük a magánfőzőkkel szemben. (Az előadás vázlata  pdf itt (881 KB) megtekinthető.)


Teherkocsis gyárak


Amit tud, persze megtesz például a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – főleg a hamisítások ellen. Mert mint Almási Gyula, a NAV Szellemi Tulajdonvédelmi Osztálya főosztályvezető-helyettese elárulta, a megtévesztő, hamis termékek legalább annyi kárt okoznak a tisztességes vállalkozásoknak, mint az árujukat illegálisan eladók. A leggyakoribb átverések közé tartoznak például: hogy az eredeti néven – az igazitól alig eltérő címkékkel ellátott üvegekben – más tartalmú italt kínálnak vagy; hogy az eredeti terméket más országban más néven árusítják; hogy az eredeti oltalmat utánozzák, másolják.

A szakember szerint idehaza az ellenőrzések során gyakran találkoztak mobil, teherautókra telepített „szeszesital-gyárral”. Megjegyezte, ezeknél még a formára is ügyelnek, ugyanis a kukákból összegyűjtött eredeti üres palackokba töltik a nedűt. Almási Gyula szerint a törvényesen működő cégeknek védelmet nyújthat a NAV által alkalmazott – ingyenes – vámfigyelési eljárás.

 

Nehéz év volt


– A bort nem az alkoholtartalma, hanem az élvezeti értéke miatt szeretjük, fogyasztjuk – utalt e kijelentésével Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára arra, hogy az alkoholos italok között, a szeszpiacon azért a bor „különutas” szereplőnek számít.

A borágazat idei teljesítményéről szólva elmondta, hogy az idei termelést nagyban befolyásolta az április fagykár, majd a később jelentkező jégkár, valamint az sem tett jót, hogy az ősszel felbukkantak a fitoplazmát terjesztő szőlőkabócák is. A HNT-főtikára úgy vélte, a jelenlegi kárenyhítési rendszer nem biztosít megfelelő kondíciókat a szőlősgazdák számára: például a rendszer nem veszi figyelembe, hogy az adott évi kár kihat a következő évi bevételekre is, és azt sem, hogy a rendszer helyrajzi szám alapú adatokat kér, a gazdák meg parcellák szerint számolnak. Brazsil Dávid hozzátette, ezt a problémát már jelezték az illetékesek felé, bíznak a kedvező változásban. Ugyancsak a gondok között említette, hogy az idei szüreten alacsony felvásárlási árakra panaszkodtak a szőlősgazdák, több borvidéken az árak nem mozdultak el a tavalyi szintről a szőlő jó minősége ellenére sem.

Egyéb módon is igyekszik segíteni a borászokat a HNT: a nemzeti tanácsot modernizálják, ennek része a regionális HNT-titkárok alkalmazása, valamint az egyszerűsített adminisztrációt segítő HEGYIR információs rendszer fejlesztése. (Az előadás vázlata  pdf itt (470 KB) megtekinthető.)


Segítő pályázatok


Más irányú fejlesztéseket ismertetett Varga László, a NAK élelmiszeripari szakértője. Mint mondta, a kiírás előtt álló, az élelmiszeripari cégek fejlesztését elősegítő GINOP-pályázat feltételeinek kialakításában a kamara részt vett, javaslatainak 95 százalékát az NGM beépítette. Megjegyezte, néhány héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy a desztillált szeszeket gyártók nem vehetnek részt ezen a pályázaton, ám a kamara közbenjárására mégsem zárták ki őket. A szakértő szerint az alkoholos italgyártók további támogatási lehetőségeket is igénybe vehetnek, ilyen például a borászatok számára kiírt 40 milliárdos pályázat, illetve a hamarosan ismét megjelenő, a kkv-kat érintő kapacitásbővítő pályázat. (Az előadás vázlata pdf itt (1.50 MB) megtekinthető.)

Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára ugyancsak GINOP-os és VEKOP-os pályázati lehetőségeket ismertetett, amelyekkel a munkaerő-ellátottságukat javíthatják akár az alkoholos italgyártó vállalkozások is. Friss – munkaügyeket érintő – információként osztotta meg a hallgatósággal, hogy éppen a kamarai konferencia napjának délelőttjén egyezett meg a kormány a szakmai szervezetekkel a jövő évi bérekről és a cégeket érintő járulékváltozásokról. A helyettes államtitkár szerint „az élelmiszeripar lesz az elsődleges haszonélvezője a béremeléseknek”. (Az előadás vázlata  pdf itt (1.52 MB) megtekinthető.)

A fórumon szó volt még az alkoholos italokat (is) érintő tápértékjelölési rendeletről ( pdf itt (1.03 MB) ), a termékpálya-marketingről ( pdf itt (712 KB) ), a jövedéki törvény változásairól ( pdf itt (1.05 MB) ), valamint a NAK Élelmiszeripari Igazgatóságának tevékenységéről ( pdf itt (1.20 MB) ).

 


(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám