Országos hírek

A mai napon a romániai Nagyszalontán az utolsó lisztadományozással befejeződött az idei Magyarok Kenyere program, amelynek során 510 tonna búza gyűlt össze.

 

A Pécsről 2011-ben indult Magyarok Kenyere program fennállásának hatodik évében mintegy 3000 magyar gazda több mint 510 tonna búzát gyűjtött össze, amelyhez a határon túli területek 100, ezen belül Erdély 16 tonnával járult hozzá.
– A búza megőrlése után 350 tonna liszt állt rendelkezésre karitatív célokra – mondta Korinek László, a Magyarok Kenyere mozgalom elindítója az idei programsorozat záróeseményén, Nagyszalontán.


A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2013-as megalakulása óta segíti a Magyarok Kenyere programot, ezen keresztül a rászorulók támogatását, idén pedig már stratégiai partnerként támogatta a kezdeményezés megvalósítását. A kezdeményezés támogatottsága és elfogadottsága évről évre növekszik, ennek köszönhetően minden évben egyre több magyar gazda fog össze a jótékonysági célok érdekében.
Idén is a kenyérnek szánt lisztből minden magyarországi megyében osztottak a rászorulóknak, és a kiemelt kedvezményezetteknek a határon túlra további adomány is jutott. Liszt és száraztészta formájában összesen az Erdélyben összegyűjtött 16 tonnányi búzából őrölt 10 tonna liszt mellé 60 – a mai napon 20, a következő hetekben további 40 – tonna adomány érkezik a Böjte Csaba által 1993-ban alapított Dévai Szent Ferenc alapítvány 82 intézményébe, ahol nagyjából 2200 gyereket nevelnek és gondoznak. További 5 tonna lisztet kap a Bakó Pál által vezetett Szent Erzsébet Egyesület is. Az adományt Áder János köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita és Győrffy Balázs a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke adta át a Böjte Csabának és Bakó Pálnak.


– A Böjte Csaba által vezetett otthonokban melegszívű gondoskodásról tesznek tanúbizonyságot, amit jól láthatóan a jelen lévő gyermekek mosollyal hálálnak meg. Ezt látva nekünk alapvető feladatunk és kötelességünk, hogy a magunk eszközeivel segítsük az Önök munkáját, ezáltal segítsük a magyar gyermekeket. Számunkra ezt is jelenti a nemzeti összetartozás. Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a kezdeményezést felkarolta Áder János köztársasági elnök úr felesége, Herczegh Anita asszony is, akivel így közösen fejezhetjük ki támogatásunkat az itt élők iránt – mondta el Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. – A Magyarok Kenyere program már Erdélyben is aktív, de hiszem, hogy a fejlődés és a segítőkedv nem lankad jövőre sem, hiszen a megőrölt lisztadomány felbecsülhetetlen segítséget jelent minden évben – tette hozzá.


A Magyar Pékszövetség nevében Septe József a Magyarok Kenyere program sikeréhez és a gyermekotthon támogatásához karácsonyi kalácsok felajánlásával járult hozzá.
Böjte Csaba az eseményen a „Gyermekek Barátja” kitüntetést adományozta Győrffy Balázsnak (alsó képen), illetve Tóth Bélának, a Gyermelyi Zrt. igazgatójának.

 


(NAK) (fotó: Gyulay Tóth Zoltán/NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám