Országos hírek

Szakmai konzultációs fórumot tartott a NAK Pest megyei és fővárosi szervezete, amelyen az MVH átszervezésével, a támogatások kifizetésével és a Közös Agrárpolitikával kapcsolatos kérdések is felmerültek.

 


A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal átszervezése is téma volt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pest megyei és fővárosi szervezetének szakmai konzultációs fórumán, október 27-én. A dunaharaszti tanácskozáson részt vevő gazdák sok, ezzel kapcsolatos kérdést intéztek a meghívott Gyuricza Csaba MVH-elnökhöz és Kis Miklós Zsolthoz, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárához, egyben NAK-alelnökhöz.


Az MVH vezetője utalt arra, hogy a minap a Magyar Közlönyben megjelent a kormányhatározat, miszerint az átszervezés részeként a hivatal felügyelete átkerül a Földművelésügyi Minisztériumtól a Miniszterelnökséghez. Gyuricza Csaba hangsúlyozta, az intézmény átalakítása semmiképpen nem érinti a gazdáknak járó kifizetéseket, így a most aktuális előleg-kifizetéseket sem, mint ahogy a hivatalon belüli szakmai munkát sem befolyásolja.
Ugyanezt erősítette meg Kis Miklós Zsolt is, hozzátéve azt, hogy az MVH beolvad az államkincstárba, a központ egy része a Miniszterelnökséghez, míg a hivatal eddigi megyei kirendeltségei a megyei kormányhivatalok alá kerülnek. Az államtitkár megjegyezte, az átalakítás a pályázati elbírálási rendszerre nincs hatással – a rendszer is csak annyiban módosul, hogy belép egy új, projektértékelési kör.

Az október 17-én indult kifizetésekkel kapcsolatban Gyuricza Csaba megjegyezte, hogy átlagosan 55-60 százalékos előlegekre számíthatnak az igénylők. Eddig 60 milliárd forintot utaltak át a gazdáknak, és úgy vélte, a határidőig a terv szerinti 200 milliárdot sikerül továbbítani az érintetteknek. Mint mondta, a tejszektor válsága miatt az MVH kiemelt figyelemmel kezeli a tejhasznú tehéntartás termeléshez kötött támogatását, a lehető legnagyobb előleget fizetve az arra jogosultaknak.


Ha már támogatás: Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára a fórumon elmondta, hogy jövőre lesz lehetőség a jelenleg érvényes uniós Közös Agrárpolitika időszakos felülvizsgálatára, és feltételrendszer pontosítására a tárca több szakmai javaslatot is megfogalmazott már. Például, hogy az olajtök önállóan támogatható kultúra legyen, a burgonya kerüljön át az ipari zöldségek körébe, a gyümölcsültetvények támogatásánál pedig különböztessék meg a korszerűt a korszerűtlentől.
A KAP-ot érintette Papp Gergely, a NAK szakmai főigazgató-helyettese is. A kamara ugyanis elkészített egy javaslatot arra, hogy hogyan képzeli a 2021 utáni agrártámogatási rendszert. Ez a jelenlegi kettő- helyett hárompilléres lenne: megmaradna a hagyományos területalapú támogatás, lenne egy mezőgazdasági és egy külön beruházási támogatás. Papp Gergely hangsúlyozta, ez csak egy elképzelés, amit eljuttatnak a tárcához, a megvalósuláshoz pedig rengeteg idő és egyeztetés, és persze brüsszeli jóváhagyás szükséges.


Agrárszakmai beszámolót is tartott a résztvevőknek Czerván György. Az őszi betakarítás friss adatairól szólva elmondta: a kukorica betakarítása félidőben jár, az átlagtermés jelenleg 8,3 tonna hektáronként, így „bőven 8 millió tonna felett lesz a kukoricatermés idén". Hozzátette: szintén jó termés várható burgonyából, valamint cukorrépából. A nyári betakarítás hozamai pedig minden növénykultúra esetében nőttek. A több mint 1,8 millió tonna betakarított napraforgóval Magyarország az első helyen végzett az Európai Unióban az idén.
A vetési munkákról szólva jelezte, hogy a repcéé befejeződött, az árpa 80, a búza 50 százaléknál tart. Mint mondta, a sertéspiacon helyreállt a kereslet, új piacok jelentek meg, és „az utóbbi öt hónapban egyharmaddal emelkedett a felvásárlási ár". A tejpiacon kedvező fejleménynek nevezte, hogy az elmúlt időszak növekvő nemzetközi keresletének köszönhetően emelkedésnek indult a tej termelői ára, továbbá emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány az idei évben 63,5 milliárd forintot biztosít az ágazat helyzetének stabilizálására.


(nak.hu)

 


MVH: vezetőcsere

Cikkünk közzététele után, október 28-án este adta ki az MTI a következő hírt. Azonnali hatállyal felmentette a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnökét, Gyuricza Csabát, valamint elnökhelyettesét, Dragovácz Nikolettát a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János - tájékoztatta a Miniszterelnökség az MTI-t pénteken. Egyben közölték, hogy az MVH elnöki tisztségét 2016. november 1-jétől Viski József tölti be.


 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám