Országos hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara idén ősszel rendezvénysorozatot szervez élelmiszeripari vállalatok részére. A soron következő harmadik esemény középpontjában a húsfeldolgozás lesz.

 

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett „Élelmiszeripari körkép 2016 – Húsfeldolgozás” című rendezvényére 2016. november 8-án, kedden, 10 órától kerül sor, helyszíne az Öbölház Rendezvényközpont (1117 Budapest, Kopaszi gát 2.). A parkolás költsége egész napra bruttó 600 forint.


Program
10 óra Köszöntő – Éder Tamás, NAK, élelmiszeriparért felelős alelnök
10.10 – Piaci kitekintés (Jankuné Dr. Kürthy Gyöngyi, AKI, Élelmiszeripari Igazgatóság, NAK)
10.30 – Tápértékjelölés-rendelet hatályba kerülésére való felkészülés (Dull Péter, FM)
10.50 – Élelmiszeripari támogatások: VP, GINOP (Varga László, NAK)
11.10 – A NAK Élelmiszeripari Igazgatóságának munkája (Keleti Marcell, NAK)
11.20 – Kérdések-válaszok
11.30 – Szünet
11.50 – A termékpálya-marketing lehetőségei (Lipcsey György, AMC)
12.10 – Munkaerőpiaci helyzet a húsiparban (Popovics Réka, NGM Munkaerőpiacért és Képzésért Felelős Államtitkárság)
12.30 – Az 5 százalékos sertéshús-áfa hatásainak elemzése, bemutatása (beszélgetés: Dr. Feldman Zsolt FM-államtitkár és ágazati szereplők)
13.00 – A húsiparban ismeretes technológiai, termékfejlesztési, tartósítási újdonságok, nemzetközi trendek (Dr. Friedrich László, SZIE és Nyeste Lajos, Pannon Fine Food Kft.)
13.20 – A Magyar Élelmiszerkönyv változása, a csontokról mechanikusan lefejtett hús (MSM) tulajdonságainak bemutatása és felhasználhatósága az Új Magyar Élelmiszerkönyvre vonatkozó rendelet szerint (Dr. Zsarnóczay Gabriella, NAIK -ÁTHK)
13.40 – Együttműködési lehetőségek az élelmiszeriparban (Hollósy Tibor, Kométa 99 Zrt. és Végh Zsolt, Végh Farm)
14.00 Zárás – Dr. Németh Antal NAK-országos osztályvezető


A részletes program és meghívó document itt (490 KB) érhető el. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni ide kattintva lehet.


Az ,,Élelmiszeripari körkép 2016” rendezvénysorozat további témái (a rendezvények programjai és a regisztrálási lehetőség hamarosan elérhető lesznek):

november 15.: Malom és sütőipar
november 22.: Alkoholos italgyártás
november 29.: Tejfeldolgozás


A konferenciasorozat első, nyitóeseményének összefoglalója itt, a másodiké itt olvasható.


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám