Országos hírek

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közel 10 tonna liszttel segíti az ország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezete, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkáját.

 


Szeptember 20-án a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 10 tonna lisztet adományozott a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek a kamara partnerségében működő Magyarok Kenyere program keretén belül. Az adományokat Győrffy Balázs, a NAK elnöke és Korinek László, a program elindítója adta át Lehel Lászlónak, a segélyszervezet elnök-igazgatójának.

Győrffy Balázs (jobbra) átnyújtja a jelképes lisztadományt


Az idén hatodik évébe lépett Magyarok Kenyere jótékonysági kezdeményezés célja, hogy búzaadományokat gyűjtsön és rászoruló gyermekeket segítő szervezeteket támogasson, a határokon innen és túl. A NAK részese, fontos szereplője és egyben alakítója a programnak, hiszen már 2013-ban, megalakulása évében felkarolta a kezdeményezést. Abban az évben 77 tonna, 2015-ben 450 tonna, 2016-ban pedig mintegy 500 tonna búzaadomány gyűlt össze jótékony célra; az idei mennyiségből körülbelül 300 tonna liszt készült.
A tavaly összegyűlt mennyiség lehetőséget adott arra, hogy a rendszeres kiemelt támogatottak mellett minden megyében is részesülhessenek karitatív szervezetek az összmagyar búzaadományból. Tavaly az adományozotti kör 112 segítő szervezetből állt, amelyek összesen mintegy 80 ezer rászoruló gyermeket gondoznak. Idén a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel bővült a kedvezményezettek köre.


– Örülünk, hogy a szervezet elfogadta a felajánlásunkat, hiszen Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezetéről van szó. Megtisztelő számunkra az, hogy a segélyszervezet – mely a legprofesszionálisabb szakmai és átláthatósági követelményeknek megfelelve nyújt segítséget a rászorulóknak – partnerünk a programban – mondta Győrffy Balázs az adományozási ünnepségen. Hozzátette, hogy a keddi napon, a Gyermekek Világnapján a liszt mellett még, a SIÓ-ECKES Kft. támogatásának köszönhetően, mintegy 2200 liter SIÓ gyümölcslevet is átadtak a szervezetnek céljai támogatásához.
– A magyar gazdák a Magyarok Kenyeréhez testületileg járultak hozzá, és ismét bizonyították, hogy él bennük az összefogás, a jótékonyság szelleme, és ez együtt reményt ad nemzetünk megmaradásához – jegyzete meg Dr. Korinek László, az adomány átadásakor.
Lehel László elnök-igazgató az adományok átadásakor köszönetét fejezte ki az felajánlásért, hiszen több mint 10 tonna tartós élelmiszerrel és 2200 liter gyümölcslével újabb több száz családot tudnak segíteni. Elmondta, az adományokkal egyrészt az országos segélyközpontjukon keresztül látkörükbe került rászoruló, másrészt átmeneti otthonokba kényszerülő és tartósabb ideje ott élő családokat támogatnak majd.


Az ünnepélyes átadás után a sajtótájékoztató résztvevői felkerestek egy a segélyszervezet által segített budapesti rászoruló családot, akiknek személyesen vitték el az adomány első 10 kilogramm lisztjét és több doboz üdítőjét.


(NAK) (fotó: Gyulai Tóth Zoltán/NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95.

Zöld szám: +36 80 900 365

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Adószám: 18399257-1-43

 

Földbizottsági meghívók

Őstermelői adatok lekérdezése

Ügyfélszolgálati irodák és falugazdászok