Országos hírek

Néhány héten belül megérkezhetnek a gazdákhoz az új őstermelői igazolványok – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke. Győrffy Balázs a vízgazdálkodás aktualitásairól is beszélt a július 14-én tartott sajtótájékoztatón.

Várhatóan augusztus közepéig kapják meg az új őstermelői igazolványokat a termelők. Az eredeti tervek szerint azok, akik március 21-ig kérvényezték az új igazolványt, július 31-ig kapták volna kézhez a kártyás, okos őstermelői igazolványukat, azonban a közbeszerzés elhúzódása miatt egy-két hét csúszás várható. Emiatt módosítják a jogszabályt és a korábban kapott ideiglenes igazolványok szeptember 30-ig lesznek érvényesek. A jogszabály módosítás által az ideiglenes igazolványokra nyomtatott július 31-i lejárati dátum figyelmen kívül hagyható, helyette automatikusan szeptember 30. napjáig alkalmas az ideiglenes igazolvány őstermelői tevékenység igazolására.

Fotó: Gyulai Tóth Zoltán

Ugyanakkor a közbeszerezésnek köszönhetően a mintegy 190 ezer kártya elkészítésének összköltsége kevesebb mint a fele lesz a tervezettnek, nem éri el a 90 millió forintot – közölte a NAK elnöke. Hozzáfűzte, várhatóan nyár végére, ősz elejére elérhető lesz az az okostelefonos alkalmazás is, amely az őstermelői igazolvány száma alapján megadja az őstermelő engedélyezett tevékenységeit. Ez a funkció a NAK portálján is elérhető lesz, így a fogyasztó meggyőződhet arról, az őstermelő rendelkezik-e érvényes igazolvánnyal, illetve láthatja, hogy az értékesíteni kívánt terméket ő termelte-e. Mindez a gazdaság fehéredését is elősegíti.

A NAK elnöke arról is tájékoztatott, hogy a megváltozott szja-törvény a korábbiakhoz képest pontosabban fogalmazza meg az őstermelői tevékenység végzéséhez szükséges feltételeket. A saját gazdaság alatt ugyanis nemcsak a saját tulajdonú földterületeket kell érteni, hanem a bérelt földterületeket, eszközöket is. A saját gazdaságnak ugyanakkor minden esetben Magyarország területén kell lennie.

A vízgazdálkodás aktualitásairól

Mint ismeretes, a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkársága múlt héten jelentette be, hogy az öntözött területek növelését célzó beruházások eredményes megvalósítása érdekében módosul a Vidékfejlesztési Programban (VP) a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztésére kiírt pályázat. Ennek kapcsán Győrffy Balázs elmondta, 49,5 milliárd forinttal támogatják egyebek között a vízvisszatartást, a vízkészletekkel való fenntartható gazdálkodást, a takarékos öntözési technológiák elterjesztését. A hamarosan megjelenő módosítás eredményeként lehetővé válik például a 12 évesnél idősebb gyümölcstermő ültetvények öntözésfejlesztése is.

Az elnök egyúttal felhívta a pályázók figyelmét arra, hogy a pályázatokhoz szükséges vízjogi engedélyezési eljárásoknál a kérelmeiken tüntessék fel, hogy az a VP-hez kapcsolódik, hogy prioritást élvezzen az elbírálás a többi eljárással szemben. (Az ehhez kapcsolódó hatósági tájékoztató ide kattintva érhető el).

Győrffy Balázs arra is emlékeztetett, hogy az uniós Víz Keretirányelvnek eleget téve Magyarországnak ismét be kell vezetnie a vízkészletjárulék fizetési kötelezettséget. Idén még nem kell a díjat megfizetnie a gazdálkodóknak, illetve a díjmentesség bizonyos feltételek mellett a későbbiekben is fennmarad. A kamara jelenleg azon fáradozik, hogy a díjmentésség feletti fizetési kötelezettség a lehető legkisebb legyen mind a vízkészletjárulék, mind a vízszolgáltatási díjak tekintetében.

Ilyen lesz az őstermelői igazolvány:

 

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám