Nemzetközi hírek

Többek között a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviselője, valamint a V4-országok agrártudományi és állatorvosi egyetemeinek rektorai vettek részt a washingtoni „Rectors’ Symposium” nevű eseményen.


2018. április 16-20 között – a magyar V4-elnökségre is tekintettel – a Louisiana State University (LSU) AgCenter, a Visegrádi Államok Egyetemeinek Szövetsége (Visegrad University Association) és a washingtoni magyar nagykövetség közösen tartotta meg a hagyományos, éves „Rectors’ Symposium” elnevezésű programot. A rendezvényen elsősorban a V4-országok agrártudományi és állatorvosi egyetemeinek rektorai, képviselői, illetve ukrán, orosz és hondurasi egyetemek küldöttei vettek részt. Magyarországot a Szent István Egyetem részéről Prof. Dr. Szabó István rektorhelyettes, a Debreceni Egyetem részéről Dr. Stündl László PhD, egyetemi adjunktus, illetve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara részéről Kocsy Béla külkapcsolati igazgató képviselte. A 2018-as Rectors’ Symposium fő témája a magánszektorral való együttműködési formák, sikeres esettanulmányok bemutatása volt.

A szakmai programokra április 20-án került sor, amelyen Kocsy Béla, valamint a cseh nagykövetség részéről Petr Jezek agrár- és Ludek Moravec külgazdasági attasé, az EURAXESS európai kutatói hálózat részéről Viktoria Bodnarova, továbbá Dr. Danka Moravčíková a Made in Danube projekt képviselőjeként, Prof. Grigorij Kaletnik, az Ukrán Agrártudományi Akadémia professzora és dr. John Russin, az LSU alkancellárja, egyben az LSU AgCenter igazgatója tartottak előadást. A szakmai nap a jövőbeli együttműködési lehetőségekkel kapcsolatos ötletek megvitatásával zárult.

Az LSU AgCenter nagy érdeklődést mutat a visegrádi országok agrártudományi egyetemeivel való együttműködésre. Amellett, hogy az LSU az Egyesült Államok egyik legelismertebb mezőgazdasági felsőoktatási intézménye, rendelkeznek inkubátorházzal az agráripari startupok felkarolására, illetve erősségük még a gazdasági szereplőkkel való szoros együttműködés a K+F projektek célzott megvalósítása érdekében. Az LSU kezdeményezése és szoros együttműködésre való nyitottsága a magyar agrártudományi intézmények számára oktatási és kutatási területen, illetve magyar agáripari, agrárdigitalizációs cégek, startupok részére, az egyetemmel és annak inkubátorházával – elsősorban a finanszírozás és az amerikai piacra lepés elősegítése érdekében – remek lehetőséget jelenthet.


(nak.hu)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám