Nemzetközi hírek

Szükség van a Közös Agrárpolitikára és a területalapú támogatásokra, de fel kell készíteni az európai mezőgazdaságot arra, hogy ezek jelenlegi formájukban megszűnhetnek, illetve átalakulhatnak – hangzott el a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében rendezett kerekasztal-beszélgetésen.

 

 
A mezőgazdaság jövője az Európai Unióban címmel rendezett az agrárium kilátásairól kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében, Tusnádfürdőn.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke a beszélgetés nyitányaként leszögezte: szükség van a Közös Agrárpolitikára (KAP) és a területalapú támogatásokra, de fel kell készíteni az európai mezőgazdaságot arra, hogy ezek jelenlegi formájukban megszűnhetnek, illetve átalakulhatnak, így majd támogatások nélkül is kell tudni boldogulni a gazdálkodóknak.
– Most alapvető érdekünk a KAP fennmaradása és annak működtetése – tette hozzá.

A KAP költségvetési háttere még kérdéses, a pénzügyi háttere most dől el.
– Többek között az is nagy kérdés, hogy a britek kiválásával csökken-e a támogatásra fordítható források mértéke – mondta el Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára, a NAK alelnöke.

Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke szerint, ha az áruk szabad áramlását biztosítjuk, ha az Európai Unió egy közös piacként értelmezhető, akkor mindenképpen szükség van közös agrárpolitikára, ugyanis ha nincs közös agrárpolitika, ha nincs agrártámogatási rendszer, akkor minden termelő komoly bajba kerülhet. Arról nem is beszélve, hogy ha a vámok közösek, a nemzetközi szerződésekre nincs közvetlen ráhatásunk, akkor a támogatások renacionalizációja sem okszerű felvetés.

Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta: hosszú távon szükséges a KAP, kellenek a támogatások, azonban nagy kérdés az, hogy milyen lesz a közös agrárpolitika jövője 2020 után. Az is fontos szempont, hogy a soha sem látott mértékű forrást a magyar gazdaság hogyan használja fel. Kitörési pont lehetne, ha a támogatásokat mindenki fejlesztési forrásként fogná fel, hiszen a támogatási források alapozhatnák meg a rentábilis gazdálkodás alapjait – tette hozzá.
Kondra Laura, a Magyar Államkincstár mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokért felelős elnökhelyettese kijelentette: a negatív kritikák ellenére megkérdőjelezhetetlen a KAP léte, hiszen a támogatások végső soron a vidék megtartó erejét szolgálják.

Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeriparért felelős országos alelnöke szerint egy ideális világban nincs ilyen mértékű támogatási rendszer, azonban ez egy több évtizede működő rendszer, így annak megszüntetése nem reális. Ennek megfelelően alapvető érdekünk, hogy a KAP jelenlegi formájában fennmaradjon, de csak olyan gazdálkodást szabad támogatni, ami hosszú távon is fenntartható.

– Kizárt, hogy támogatáspolitika nélkül az Európai Unió fenntartható legyen, hiszen a közös agrárpolitika nagymértékben meghatározza azt, hogy milyen mértékben tud felzárkózni az elmaradott kelet-európai vidék – vélte Tánczos Barna, Hargita megye szenátora. – Legyen közös agrárpolitika akkor is, ha sokszor torzít a rendszer.    

 


(NAK)

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám