Nemzetközi hírek

A magyar kormány közel 40 millió forintos támogatásával készült, a kárpátaljai magyar szakképzést szolgáló kollégiumi épületet adtak át szerdán az ungvári járási Nagydobronyban.



A beregszászi székhelyű II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete fejlesztési programjának keretében kialakított 50 férőhelyes kollégiumi épület avatásán Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta: Kárpátalján nagyon sikeresnek bizonyult a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) által 2015-ben meghirdetett külhoni magyar szakképzés éve, amely 2016-ban is folytatódott.
– Ebben a két évben a magyar kormány 50-50 millió forinttal támogatta a kárpátaljai magyar szakképzést, és ezeknek az összegeknek a túlnyomó részéből konkrét fejlesztések valósultak meg, amelyeknek része a 38 millió forintos nagydobronyi kollégiumi beruházás – tette hozzá. Mint kifejtette, ebből a támogatásból valósult meg a Makkosjánosi Mezőgazdasági Szakképző Líceum, a Beregszászi Szakszolgáltatási Líceum, a Tiszabökényi Iskolaközi Tankombinát fejlesztése is.
– Úgy gondolom, a külhoni magyar szakképzés fejlesztésének az összehangolása, kapcsolatrendszerének a bővítése és a szakképzés újragondolása terén az elmúlt két esztendőben Kárpát-medencei szinten nagyot léptünk előre" - fogalmazott.


Az államtitkár ugyancsak sikeresnek nevezte a 2016-ra meghirdetett külhoni fiatal magyar vállalkozók évét Kárpátalján, ahonnan sok magas színvonalon elkészített pályázat érkezett be, ami szerinte a Rákóczi-főiskolának mint szellemi központnak a hatását is jelzi. A Kárpát-medence egészét tekintve arányaiban a legjobb pályázatokat Vajdaságból és Kárpátaljáról nyújtották be - mutatott rá.


Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora beszédében köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak és a magyar államnak, hogy a kárpátaljai közösség – s nemcsak a magyarok, hanem az ukránok - mellé állt. Mint mondta, Kárpátalján számos olyan, magyarországi támogatással megvalósuló támogatási program fut, amely több nemzetet érint. Utalt arra, hogy fontosnak találták, hogy a beregszászi főiskolán beindított felsőfokú szakképzésben és a magyar kormány Kárpátaljának nyújtott gazdaságfejlesztési támogatását megvalósító Egán Ede-terven belül szerepet kapjon a helyi magyarság életében nagy jelentőséggel bíró mezőgazdaság. Ebből a megfontolásból hozták létre a kollégiumi épületet kísérleti kertészeti részleggel és a közelben lévő tangazdasággal Nagydobronyban, ahol igen nagy hagyományai vannak az intenzív mezőgazdasági termelésnek.
A szakember azt is elmondta, hogy a most átadott létesítmény közelében folyik az oktatási központ építése, amelyhez egy további 50 férőhelyes kollégium fog tartozni. A közeli erdő és vadrezervátum lehetőséget biztosít majd erdészeti és vadgazdálkodási szakemberek gyakorlati képzésére is. A felavatott kollégiumi épület Orosz Ildikó szerint kiváló bázis lesz a Rákóczi-főiskola biológus és földrajz szakos hallgatói számára a terepgyakorlatokhoz és a kárpátaljai magyar iskolások természetismereti és természetvédelmi táboroztatásához.

 


(MTI)


Tudásexport

A Magyar Nemzeti Kereskedőház első alkalommal tart exportképzést Magyarország határain kívül. A szerdai csíkszeredai képzésen több mint ötven székelyföldi vállalkozó kapott tájékoztatást az exportlehetőségekről és külkereskedelmi technikákról.
Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója a képzés kezdete előtt az MTI-nek elmondta: a kereskedőház tavaly 21 irodát nyitott Magyarország határain kívül, elsősorban magyarok által lakott területeken, hogy a külhoni vállalkozások számára is elérhetővé tegyék azokat a képzéseket, szolgáltatásokat, amelyeket a magyarországi cégek már igénybe vehetnek.  
- Fontos, hogy külkereskedelmi technikákkal, üzleti kultúrával kapcsolatos tudás, és piaci információk álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy egy-egy cég meg tudja tervezni a külföldi piacra jutását – magyarázta Oláh Zsanett. Ezt a tudást hozták el első lépésként Székelyföldre, és viszik jövő héten a Vajdaságba, hogy 2017-ben aztán kiterjesszék az egész Kárpát-medencére.
A csíkszeredai exportképzés keretében a kereskedőház munkatársai a prémium kategóriás élelmiszerekre vonatkozó Áldomás projektről, valamint a keleti és déli nyitás tapasztalatairól, lehetőségeiről tartanak előadást, délután pedig a résztvevők workshop keretében szerezhetnek akár külkereskedelem-technikai, akár stratégiai tervezési kompetenciákat. (MTI)


 

 

Címkék:

Kapcsolat

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Székhely: 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. (Bartók Udvar)

Adószám: 18399257-2-43

E-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu

Zöld szám: +36 80 900 365

Személyes ügyfélfogadás

 

Ügyfélszolgálati irodák elérhetőségei

ŐSTERMELŐ, ŐCSG KERESŐ

Youtube

Facebook

LinkedIn

Instagram

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám